2012.05.01. 19:39
2012-ben a Monostori Erőd Dunai-bástyáján húzta fel zászlóját a történelme során sok helyszínt bevett Mediawave Fesztivál. A „Kicsi szép” szlogenjét hirdetve kisebb volt ugyan az idei esemény, ugyanakkor a tőle megszokott módon erős alapokra építkezett, nemcsak a helyszínt tekintve, de a nemzetközi filmes és zenei programok fényében is.
A hosszú hétvége tapasztalatai alapján úgy tűnik, nem csak a fesztivál vette be sikeresen a bástyát, hanem a közönség is jó néven vette, azaz könnyen otthon érezte magát az új helyszínen, a Monostori Erőd falai között, valamint lent, a Duna-parton. A főútról besétáló látogatókat ugyanis már a folyóparti kapu környékén kellemes színfoltok, hangulatos fesztivál-elemek fogadták. Esténként pedig színes fényekbe öltöztek a falak, kívül-belül, különleges feelinget teremtve a fényírók idei programjának.

Természetesen a középső, nagyszínpados udvar, egyben az erődbuli konyhája volt a vendégek legkedveltebb helyszíne, mint ahogy minden jó házibuliban a konyha a társaság kiindulópontja. Itt talált egymásra a legtöbb házi rétes és házi pálinka, a pieszkavica és a kézműves borok. És természetesen a nemzetközi filmes és zenei program kíválóságai is itt ültek le megvitatni az aznapi programokat, no meg a szakma dolgait. Napközben pedig erre az udvarra dübörgött be a zárókoncertre készülő Café & Citizenry – The Roma Origins projekt próbáinak kreatív zaja.

Azoknak pedig, akik a teljes erődöt szerették volna meghódítani, erre is lehetőségük volt a fesztivál zárónapján, hétfőn. Óránként indultak vezetett látogatások a Komáromot átölelő hajdani öv-vár, vár-erődjében.
„Vár állott…”, most fesztivál. Történelmi alapokon nyugvó, kultúrákat átölelő, szimbolikusan tehát abszolút a Monostori Erőd falai közé illő esemény volt a jazz-zel és ethno-val falakat „döngető” 22. Mediawave.
Balogh Kata
Fotó: Husz Szabolcs
