Gépember

A spanyol rendezőpáros, Alfonso Moral és Roser Corella dokumentumfilmje Banglades fővárosába, Dhakába kalauzolja el a nézőket. A Gépember velejét a modernizáció kritikája jelenti: a mélyszegénység monoton robotolását a mechanikus szerkezetek működtetéséhez hasonlítja. Átütő ereje mégis abban áll, hogy a rendezők nem felejtkeznek meg kamerájuk alanyairól, s az elismerés hiánya ellenére kitartó kétkezi munkások iránt is mély tiszteletet tanúsítanak. Így fordulhat elő, hogy az olyan rendszerkritikus képeket, mint a műanyagflakon-hegyek lábánál elvesző asszonyok totálja, vagy a szennyezett víz alá lemerülő hajóbontók közelije, munkafázisok már-már oldott hangulatú pillanatai követik. Egy riksás ki is mondja a nagy igazságot, miszerint a szegény embert csak a szegény ember érti meg igazán; reményvesztettségüket a közösségi lét ellenpontozza valamelyest. (A dokumentumfilm kedvcsinálóját az alábbi videó tartalmazza.)

Shanghai Banzáj

A cím megtévesztő, a litván Jurate Samulionyte dokumentumfilmje ugyanis nem Kínában, hanem az egyik – Shanghai néven is ismeretes – vilniusi szegénynegyedben forgott. A lendületes ritmusú dokumentumfilmet arányok tekintetében kevésbé uralják az árnyoldalak: a roskatag lakóházak mögött magasodó, modern felhőkarcolók felvételei, a maffia jelenléte, az erőszak mindennapossága. S a Shanghai Banzáj különlegessége éppen abban áll, hogy rendezőnője az omladozó faházak világának élhetőségére irányítja a figyelmet. Többségében lecsúszott munkások, alkoholisták, alulművelt kisemberek a szereplői, ám az élet annyira megkeményítette őket, hogy szégyenérzet nélkül, olykor nevetve mutatják be mindennapjaikat. S a dokumentumfilm sem nélkülözi a humort: egy archív felvételből kiderül, hogy a rendkívüli gyorsasággal megépült városnegyedet a szovjet időkben az állam büszkeségeként tálalták; persze még nem gettóként tekintettek rá. Akárhogy is, a különböző nemzetiségeket tömörítő Shanghai ha már nem is virul, de még mindig él; szemben az Élet, messze Barroso nevű falucskájával.

Élet, messze

Az Élet, messze az elmúlás, fekete-fehér filmje. A francia Marc Weymuller meditatív dokumentumfilmje egy eldugott, portugál hegyvidéki falucskába vezet. Barroso lakói az évszakok és a mezőgazdasági munkák ritmusában tengetik mindennapjaikat. A film kizárólag az idős emberekre koncentrál, akik talán utolsó közvetítői az állattartás ősi életformájának. A rendező hosszú beállítások sorával jeleníti meg a már nehézkesen végzett munkafolyamatokat, a hegyek közé szürkült falut, a csaknem üres, de minduntalan sáros utcákat. Közben sokat próbált férfiakat – többek között egy papot és egy verselő parasztot – szólalt meg, akik emlékeiket és vágyaikat osztják meg a nézőközönséggel. A maradék élet fájdalmas lomhasággal iramlik el a szellemfaluként feltünedező településből. (Az Élet, messze kedvcsinálóját az alábbi videó tartalmazza.)

A filmek összefűzött MEDIAWAVE-s ajánlói, amelyek nem egyeznek meg a trailerekkel, itt tekinthetők meg!
Itt pedig az Élet, messze film ajánlója!