2014.05.09. 18:17
Igazán extravagáns külsejű fesztiválozót nem sokat látunk, bár a kosárlabdával focizó, huszáregyenruhába öltözött idősebb úr egymaga helyettesíti a színes hajú, kannásbort vedelő punkok seregeit. Az idő szép, tavaszias, az árak korrektek. Délutánra összeáll az Új Forrás szerzői gárdája és szerkesztősége, Papp Máté, Tokai Tamás és Turi Márton után megérkezik Reichert Gábor, Szénási Zoltán, Vass Norbert, és természetesen a főszerkesztő, Csendes Toll, azaz Jász Attila. Elkezdődik a Térfoglalás elnevezésű akció: a felolvasásokból álló, borral és gitárzenével fűszerezett workshopok három napon át különböző helyszíneken kerülnek megrendezésre, előzetesen meghirdetett részletek nélkül. Hol az erődben, hol az erőd előtt, a fűben telepedünk le. Érdeklődök mindig akadnak, van, aki saját szöveget hoz, és akad olyan, aki csak szemlélődik és fülel.
A csütörtöki nap zenei programja kivételesen izgalmas. A Duna-parton, a naplemente fényében, fatörzsekből és szalmabálákból összerakott lelátón, kisgyerekes családok előtt akusztikus koncertet adó Auróra produkciója például egészen szürreális élmény. Aztán az erőd koncerttermében a kopasz amerikai gitárzseni, Elliott Sharp és zenekara kalandozik blues és jazz határán, az előbb hallott győri punkoknál sokkal nagyobb mélységekbe merülve. Az udvari nagyszínpadon a belga-magyar Humble Grumble zenél: a két térdzoknis vokalista lány nyújtotta vizuális élmény miatt nehéz magára a zenére figyelni, de amikor néha-néha mégis sikerül, kiderül, hogy érdemes.
Nem győzünk a koncertterem és az udvari színpad között rohangálni, előbbi helyszínen a Spinifex Bollycore világválogatottat alkotó zenészei lépnek fel egy táncosnővel kiegészülve, utóbbin a török Baba Zula játszik a műsorfüzet szerint pszichedelikus ethno zenét. Az éjszakába merülve egyre nehezebb befogadni ezt a világzenei kavalkádot, de azért igyekszünk sokáig talpon maradni és minél később ágyba kerülni. Vagy jobb híján a padlóra, mivel sátrat kevesen hoztak, az erőd vastag falai között meg nem mindenkinek jut vaságy, így a többi fekhely a hideg kőre terített matracokból, hálózsákokból készül. Negyvenen-ötvenen zsúfolódunk be egy laktanyára emlékeztető terembe, és hiába van május, örülünk, hogy fűtenek.
Másnap délelőtt, miután megnézünk néhány, a szállásunk szomszédságában található, kínzókamrának látszó helyiséget, beülünk egy filmes fórumra. A szerkesztők, kritikusok részvételével zajló, kötetlen beszélgetést Monory M. András filmrendező moderálja, témája a magyar film és filmkritika kapcsolata, illetve a filmkritika felelőssége. A kiindulópont a magyar filmgyártás útkeresése, illetve a szaksajtónak az online felületek térhódítása miatti változásai. Mivel a korábbi évekhez képest mostanában évente jóval kevesebb magyar film készül, ezek recepciója is jobban előtérbe kerül a megszólalók szerint, a nyomtatott sajtó régebbi, békülékenyebb hangját pedig elnyomják a netes felületek hangosabb és élesebb kritikái.
Elhangzik a megállapítás, hogy nincs középút a filmes szakemberek tankönyv-ízűen tudományos, valamint a megmondóemberek sommás, egekig magasztaló vagy éppen porig alázó kritikák között, illetve hogy fellazult a kritikusi szakma. Mert ahogy a régi és a legújabb, külföldi és magyar filmekből is elképesztően nagy a választék, és pillanatok alatt letölthetünk bármit, úgy a filmelemzések is sokszínűek és bárki számára hozzáférhetők. Ebben a bőséges időszakban került légüres térbe és veszítette el presztízsét a magyar filmszakma. Amely a közvélekedés szerint csak saját magának szóló, nézhetetlen művészfilmeket, illetve közönségsikerre áhítozó olcsó, szexista vígjátékokat gyárt, szintén középút nélkül. Itt merül fel a kérdés, hogy mi is a kritika feladata. Véleménynyilvánítás, elemzés, ismertetés vagy promóció?
Bár a beszélgetés hosszú, és sok érdekes véleményt hallunk, a konklúzió lehet például az, hogy a kritika semmiképpen sem hibáztatható az alacsony, de a letöltések miatt amúgy is nehezen mérhető nézőszámokért. Sőt a filmgyártás és a kritika kapcsolata még jobbnak is mondható, mint filmgyártásé és a közönségé. Kivételek, tehát népszerű filmek persze akadnak, és mivel a Mediawave bőséges zenei kínálata mellett elsősorban filmes fesztivál, próbálunk elcsípni legalább egy vetítést. Abszolút favoritnak tűnik Sós Ágnes dokumentumfilmje, a Szerelempatak, amire azonban olyan sokan kíváncsiak, hogy végül kiszorulunk a teremből.
Kárpótolnak viszont a Komárom városában tett séták, a hangulatos sörözők, kockásabroszos éttermek. Igaz, néha menekülnünk kell a fesztiválok hagyományos ellensége, az eső elől, és szél is fel-feltámad, kimondottan barátságtalanná változtatva a kezdetben napsütéses májusi időjárást. Amikor pedig Müller Péter Sziámi énekel olyan Seress Rezső-slágereket, mint az Engem még nem szeretett senki vagy a Szomorú vasárnap, csak reménykedni tudunk, hogy senki nem veti magát a Dunába. Mivel nem kapunk ilyen híreket, estére jobb lesz a kedvünk, amit az olasz-marokkói Carmenista & The Ramadogs koncertje és akrobataprodukciója tovább fokoz. A hivatalos programon túl pedig belefutunk olyan spontán örömzenekarokba, amelyeknek tagjai itt és most találkoztak, mégis mintha ezer éve együtt zenélnének.
Szombaton újra workshopot rendez az Új Forrás, ezúttal a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának irodalmi folyóirata, az Opus szerkesztőinek és szerzőinek társaságában. Beszélgetünk, határon innen és túl élő magyarok, akik keveset tudnak egymásról, ritkán vagy egyáltalán nem szoktak találkozni. Felolvas többek között Hizsnyai Zoltán és Vida Gergely az Opus részéről, és hallunk verset Nagy Márta Júliától, nemrég megjelent első, Ophelia a kádban című kötetéből. A zenét Krulik Zoltán és Papp Máté alkalmi Duója szolgáltatja. És a hangulat még fokozható, az ország különböző tájairól származó, házi készítésű kalácsok, sajtok, borok és pálinkák kóstolójával, majd a Romengo zenekar tradicionális cigányzenét saját dalaiba és feldolgozásokba beleültető, vendégénekeseket felvonultató, elemi erejű koncertjével.
Túl azokon a közhelyeken, hogy kiszakadunk a mindennapok egyhangúságából, meg hogy életre szóló új barátságokat kötünk, inkább úgy gondolunk a komáromi Mediawave-re, mint sokféle különleges programot egy helyen kínáló fesztiválra, amely még a spártai körülmények ellenére is maximálisan élvezhető. Avagy egy laktanya is lehet jó hely.
Szöveg: Szarka Károly
Fotó: Gábor Csaba és Szarka Károly