www.mediawave.hu | www.romerhaz.eu | www.passportcontrol.eu | www.filmfundgyor.eu
etnik Archív
2019. március PSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzV Aktuális program:
2019.03.22.
01020304050607080910111213141516171819202122232425262728293031

KÖZVETLEN KÉRDÉS

Név:
E-mail:
Kérdés:

HÍRLEVÉL

Név:
E-mail cím:
Feliratkozom az alábbi hírlevelekre:
MEDIAWAVE
MEDIAWAVE webTV
Passport Control
Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése:
KÉPAJÁNLÓ

FESZTIVÁL HÍREK

2019.02.17. 21:15

FILMEK A TÚLÉLÉSRŐL - SILLÓ SÁNDOR AZ ELŐZSŰRIZÉSRŐL


1000-2000 film. Ennyi jön szembe évente a Mediawave fesztivál előzsűrijében ülve. Idén 4300. Rengeteg. De még random mintavételnek is kevés, ha valami világtencenciát akarnék tettenérni. Mégis. A 60-as 70-es években a film szellemi hatalom volt. A filmesek becsvágya az volt; megváltoztatni a világot!
És tényleg! Éppen úgy szorongtunk, ahogy Bergman filmjeiből megtanultuk, Zónának láttuk Kelet-Európát ahol Stalkerként lézengünk, és forradalmi megmozdulás volt egy Jancsó- vagy egy Pasolini-film vetítése Dél-Amerikában...

A film a tömegkultúra része lett, és mint ilyen, teljesen elvesztette minden hatását a társadalomra.
És ez visszafelé is igaz. Semmilyen társadalmi mozgás nem szivárog át a plázamozik, filmcsatornák mozgóképeibe. A játékfilmekről beszélek és nem térek ki a statisztikailag vitára sem érdemes mennyiségű kivételre. Ez minden felelőséget levett a filmkészítőkről. Anyagi és esztétikai dimenziók maradtak. Eladási adatok, fesztivál-díjak.

Idén felmentést kaptam a játékfilmek nézéséből, csak a dokumentumfilmek, experimentális filmek maradtak. Tisztább képlet...

Folytatás a 'bővebben'-re kattintva.

 

A dokumentum film a felelősség évtizedeiben is árnyékban volt, és ott is marad. Sem művészi kielégülés sem eladási számok tekintetében nem volt versenyképes a konstruált történetekkel. Ennek ellenére ez a műfaj is elindult a kommercializálódás útján, hála a televíziók féktelen étvágyának. Ha pedig nem akart a könnyen emészthetőség esztétikai, dramaturgiai minimum-kánonjához csatlakozni, kicsúszott a perifériára. Heroikusan fogalmazva ugyanezt: független maradt... Az előzsűriben töltött évtizedeim alatt egyre inkább azt éreztem, úgy kell folytatnom a mondatot hogy: ...és elsorvadt.

Jó volt az idei többszáz dokumentumfilmet végig nézni! Megcáfolták a korábbi évek reménytelen prognózisait.

A kényelmes műtermekből, kiglancolt forgatási helyszínekből, a komfortzónából, az unottig ismert, és ábrázolt társadalmi viszonyokból a filmesek most újra messzebbre indultak. Meg akarták keresni az Embert és az ő történetét. A Cselekvő Embert, akiből mára a film szereplőt, narrátort, riportalanyt, vágóképet csinált. Az Embert, aki eltűnt a mozikból, a képernyőkről. Nincs ebben az attitűdben semmi új, Lumierék óta létezik, de mintha meggyengült volna ez a kalandvágy: megtalálni!
Úgy látom, most sokan - ígéretesen sokan - megtalálták!

Nincs híú művészkedés: Az Ember is, a kamera is végzi a dolgát, aztán elnéznek mindketten a végtelenbe. Az Ember létezik a kamera előtt. Nem panaszkodik, nem mesél, és így nem lesz a saját történetének vágóképe. Cselekszik; ez minden történet. Életben marad, a világvégi viskójában, a nyomortelep zugában, a tajga hófúvásában, a felperzselt sivatagban, a menekült-táborban, a metropolisz neonfényeiben is.
Ennyi a történet, ennyi a tragédia.
Az Ember és persze az Asszony hérosz, aki túléli a saját életét. Halakat ad el fillérekért, és a beteg férje oxigén palackjaira költi. Sót párol, de nincs fizetség. A kis kalkuttai taxi utasaitól szed borravalót 8 évesen, mert már a gyerek is Túlélő Ember. Az Asszony a városba megy, a férfi kenyere sületlen marad. Ennyi a dolguk. A termelés-fogyasztás mechanizmusának csupasz paródiája, ahogy napra-napnyi reményekkel léteznek.


És magányosak - mint minden igazi hérosz. Magányos nem csak a tajga remetéje, a néptelen falu sekrestyése, magányos a sóbányász, a hegyek pásztora, de a városok nyomornegyedeinek lakója, az utcai koldus is magányos. Ha van egy társ: asszony, férj, gyerek, akkor dialógus is van. Pár mondatnyi praktikum. Nem kommentár, nem mese. Nincs mit narrálni. A kereskedelmi tévék dokumentumfilm sztenderdje itt nem találna fogást. Ez a valóság nem konzumálható az aládünnyögött voice over-rel. Nem lehet a nyugalmunk foteljéből nézni, egy perce felzaklatódni, majd hátradőlni: szerencsénk van, hogy nem mi élünk így!
De!
Orvosi ellátás, internet, bankhitel, szociális háló, tömegközlekedés, gyorséttermek, szórakoztató-ipar.
Mindez mit segít az emberi közösségek hiányán, a létért való küzdelmünkben felmorzsolódó családon, a napról-napra élés reménytelenségén? Mindez elfedi, színesre festi csak a tragédiánkat, amely azonossá tesz minket a kopár világokból érkező üzenetek hőseivel. Azok a milliók ott a vásznon és ezek a milliók (Naív remény, párszázan.) a vetíterem sötétjében, a monitorok előtt, pontosan ugyanazt a sziklát görgetik.

A gőgös és hiú film, a jóléti társadalmak bazári majma most megpróbál magának újra társadalmi feladatot találni. Ezt látom az idei dokumentumfilm kínálaton.

Újra jólesik közönséghez segíteni filmeket.
 

Ossza meg ismerőseivel:
KERESŐ


      
KIEMELT HÍREK
TAGSÁGOK
MAGYAR FESZTIVÁL SZÖVETSÉG

A MEDIAWAVE

Kiváló Minősítésű Magyar Fesztivál

 

A MEDIAWAVE Minősített

Európai Fesztivál

PARTNER OLDALAK

 

 

 

 

SZABADOS MUSIC

DIRECTORY

 


Kártyás fizetés szolgáltatója
Elfogadott kártyák