1968
"A marxista-anarchista szellemi gyökerekből táplálkozó generációs mozgalom nyugaton elsősorban a francia diáklázadásokat, az amerikai békemozgalmakat és az olaszországi-németországi szélsőbaloldali terrorcsoportokat, keleten a Prágai Tavaszt és általában az anti-kommunizmust jelentette.
A kultúrában ebben az időszakban jelent meg többek között Jim Morrison, Allen Ginsberg, Andy Warhol, a rock and roll és a pop, a hippy mozgalom, a virág gyerekek. Megalakul Jimi Hendrix Electric Ladyland formációja, a Rolling Stones “Beggars Banquet” albuma. A Beatles “Sárga tengeralattjáró” c. filmje hosszú ideig látható a budapesti Filmmúzeumban, elkészül többek között Juraj Herz “Hullaégető”, Lindsay Anderson “Ha”, John Cassavetes “Arcok” című filmje. A Woodstock-i koncerten megjelenő, hosszú hajú fiúk és lányok máig ható élményei, majd a 35 évvel később készült Bertolucci “Álmodozók” című filmje érzékletes összefoglalója az akkori eseményeknek, a fennálló rend elleni lázadásnak."
Durst György
kuratórim elnök
*********************************
Vietnám ellenes protestálás és demonstráció az USÁ-ban
MIÓTA VAGYOK 68-AS?
68-ban, 6 évesen, már az voltam. A Táncdalfesztiválon a beatzenekaroknak drukkoltam és nem a nyálas mamakedvenceinek. A nagymama meg is kérdezte szörnyülködve: Mi akarsz lenni, hippi?
Honnan ismerhette ezt a szót?
Akkoriban, és még sokáig utána, nem sok fogalmunk volt arról, hogy a glóbusz másik felén mi történik éppen. Akkor még nem tudtuk, hogy a Nyugati Ifjúság hadat üzent a fogyasztói társadalomnak, hogy ellenkultúra születik. Párizsban, Chicagóban diák-forradalom zajlik.
Vietnám ellenes demonstráció a Pentegonnál, 1967
Fotó: Bernie Boston / The Washington Post
12 évvel 56 után nálunk ezeket a szavakat kiejteni sem volt szabad. 68-ban a Varsói Szerződés csapatai - a magyarok is - a prágai forradalom leverésével voltak elfoglalva.
Prágai tavasz, 1968
Szocialista tervgazdálkodás volt mifelénk, nem fogyasztói társadalom. A farmernadrág csempészáru volt, ahogy a jazz, vagy a rockzenei lemezek is. A hippy-kultúra csak egy óperencián túli mesevilág volt, nem is nagyon tudtuk, hogy létezik.
Hippik
Aztán beszivárgott valami. Nem zárt már tökéletesen hermetikusan a Rendszer.
Könyvek, filmek jöttek. Megjelent az Üvöltés, a beat-nemzedék antológiája. Kerouac, Salinger, az Üvegfal mögött. Eper és Vér, Zabriskie Point, Hair, Jesus Christ Superstar. A feketepiacon feltűntek a korszakos lemezek: Dylan, Grateful Dead, Doors és persze az ikon a Woodstock-album. Egyre többen úsztuk meg a szülői, tanári, rendőri hajvágatásokat. Szépen nőtt a fejünkön a Hair, lettek hazai Szupersztárjaink, rockzene, ellenkultúra a filmben a képzőművészetben, a színházban és az irodalomban. A tiltott-tűrt-támogatott kulturális kasztrendszerben mindez a tűrt és a tiltott határán lavírozott, olykor pedig már a támogatott kultúra határát kóstolgatta. A rendszer le akarta ereszteni a gőzt! És mi ki is törtünk sípolva.
Hova? Minek?
Eközben Nyugaton elmúlt az egész. A fogyasztói társadalom csámcsogva fel zabálta. Biznisz lett, és divat. A társadalomból kivonulók visszavonultak. A színes, farmeres csapat business-like zakókba bújt és szolgálta a Rendszert, és nosztalgiából Doorst, Stonest hallgatott. Meghalt néhány ikon: Joplin, Hendrix, Morrison, Brian Jones és meghalt velük 68 is.
Az utolsó közös pozitív gondolat.
Az utolsó. Azóta a kétpólusú világ összedőlt, de ez nem hozta el a 68 as flowerpower által áhított világbékét. Helyi háborúkban mészárolnak le milliókat, otthonból elűzött népek keresnek oltalmat a civilizáció bástyái mögött, gyilkos ideológiák uszítják egymásra az embereket, a fogyasztói társadalom pedig egyre fejlettebb technológiával szórakoztatja a tagjait, akik nem akarják látni mindezt. Napi 18 óra magányos rabság a gép előtt, kifosztva ezzel a tényleges aktivitásunkat, valódi közösségeinket. A színes virtuális ködben nem látszik a pusztulás, a halálra ítélt bioszféra, és a végzetes társadalmi képlet; a Föld lakossága 2-3 százaléknyi tulajdonos boldogságáért robotol, az asztalról lehulló morzsákért. Ki gondolja ma, ötven évvel 68 után hogy néhány gitárakkord, a fejünk fölé emelt virág, a together, megoldhatja a világ kataklizmaját?
ÉN!
A gitár, a virág persze csak szimbólum; jelvény a kabáton. Az ideológiák feletti gondolkodás lehetne a kulcs. Az a tarka 68-as szellemi mozaik magába fogadott mindent: az anarchizmustól a buddhizmusig, a forradalmi aktivitástól a meditációig, Jézustól Marxig, Freudtól, Mohamedig, a pszichedelikus drogoktól a vegetarianizmusig, a népzenétől, a jazztól a rockig az avantgarde-ig. A szolidaritás. a tolerancia, a spontaneitás. És egyéni gondolatok, viták az ukázok diktátumok, dogmák helyett.
Miért ne válthatná fel ez a digitális igennemet, az ideológiai baljobbot, a nemzeti, vallási parancsokra bezáródó agyak börtöneit? Miért ne cserélhetnénk le mindezt, valami közös bölcsességre?
Naiv vagyok, 68 óta!
Maradtunk így páran és most jubileumot ünnepelnénk. Jó volna nem csak hátratekintgetve! Jó volna hinni, hogy X Y Z generációk, akiket apolitikus, pragmatikus, cselekvésképtelen masszánnak bélyegzünk, találnak majd ebben a naivitásban követni valót...
Jól van papa, csak ne zaklassa fel magát!
Silló Sándor
a filmes előzsűri tagja, ős mediawave-es