www.mediawave.hu | www.romerhaz.eu | www.passportcontrol.eu | www.filmfundgyor.eu

 

Azé' csak lesz valami a Mediawave

klasszikus időszakában!

2020. április 28 - május 2.

 keresd az online programot

 


 
A pótlás - reményeink szerint - szeptember

második felében lesz!

 


 

Azé' csak lesz valami a Mediawave

klasszikus időszakában!

2020. április 28 - május 2.

 keresd az online programot

 


 
A pótlás - reményeink szerint - szeptember

második felében lesz!

 


etnik Archív
2020. július SzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsP Aktuális program:
2020.07.09.
01020304050607080910111213141516171819202122232425262728293031

KÖZVETLEN KÉRDÉS

Név:
E-mail:
Kérdés:

HÍRLEVÉL

Név:
E-mail cím:
Feliratkozom az alábbi hírlevelekre:
MEDIAWAVE
MEDIAWAVE webTV
Passport Control
Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése:
KÉPAJÁNLÓ

MEDIAWAVE OTTHONKA - Online Különlét :: DEKAMERON TÖRTÉNETEK A MEDIAWAVE 30 ÉVÉBŐL ÉS JELENÉBŐL :: Hartyándi Jenő (Győr): AZ ÉN TÖRTÉNETEM - az elmúlt 30 év

  

HARTYÁNDI JENŐ

volt Mediawave fesztiváligazgató

(Győr-Ravazd)

történetei

 

AZ ÉN TÖRTÉNETEM - AZ ELMÚLT 30 ÉV

elmondja az elköszönő előző generáció összefogója,
a saját szemszögéből, ahogy ő látta,
mi égett be erősen,
persze csak úgy vázlatosan, de történeti köntösbe öltöztetve,
egyben arra bíztatva mindenkit,
akit valamikor megcsapott a fényírás szele,
írja meg ő is.


Felvezetés

 

Elköszönni (valószínű) nehezebb, mint fiatalos lendülettel nekiesni valami újnak, friss út keresésének, de ebben sem vagyok már teljesen biztos. Gondolom, az idősödő állapot bizonytalanná tesz. Persze, nem is igazán elköszönni szeretnék, mert amíg tudom, lehetőségem adódik, igényt tartanak rá, csökkenő önerőm mértékében segíteni szeretném „A KÖVETKEZŐ 30 ÉV” művészetközvetítő és közösségalakító kísérleteit. Azaz segítő szándékú, lassú háttérbevonulás a tervem.

 

És csak reménykedem, hogy az utánam jövők megmaradnak az eddigi alapvetően progresszív, de a hagyományok nemes részére is figyelő, ahogy korábban mondtuk, „a hagyomány és modern kettős tisztelté”-re építő úton, amely bizony hosszú ideig furcsa párosítás volt a magyar művészeti és fesztiválvilág számára, de mindenképpen kétségtelen egyediséggel ruházta fel a korai (1991-1997), és a fénykor (1998-2006) Mediawavejeit, amit akkortájt „Fényírók fesztiválja – Another connection” néven futtattunk. De ha másfele kanyarítják, az sem baj, a világ változik, figyelni kell rá. Ráadásul a négy napja kihirdetett vészhelyzet tükrében bátran kimondhatom, hogy máshogy és mást is kell tenni a jövőben. (A kiemelés, utólagos beszúrás!)

 

(Zárójelben jegyzem meg, hogy személyesen kifejezetten nem szerettem/szerettem a második évben egy újságíró által ránk ragasztott és akkori közösségünk által átgondolatlanul elfogadott Mediawave elnevezést, mert nemzetközi színtéren minden médiával kezdődő elnevezés videó és média kísérleti terepként volt értelmezhető, ami ránk az első két évet kivéve egyáltalán nem volt jellemző. Sőt egyre határozottabban távolodtunk e világtól. A szerves vagy természetes vagy akusztikus irányokba haladás jellemezte utunkat. De a nép, az Isten adta magyar nép ajkán – próbálkozhattunk bármilyen tevékenységünkhöz jobban illő elnevezéssel -, csak mediawave maradtunk. Tán érdemes lenne vizsgálgatni ennek okát, de vélhetően az idegen elnevezésekhez való vonzódásában találhatjuk meg a kulcsot.)

 


Hogy milyen jelentősebb művészetszemléletet alakító eredményt sikerült elérnünk a 30 év alatt?

 

Ehhez fontos történeti háttérként megjegyezni, mert a korosodók közül is sokan már biztos nem emlékeznek, a fiatalabbak meg honnan is emlékeznének, hogy a rendszerváltás előtt szinte semmi sem úgy volt, ahogy ma éljük, tapasztaljuk. Mélyen e fórumon nem szeretnék belemenni, de fontos kimondani, hogy nemcsak a politikai rendszer változott, szerencsére viszonylag békésen, hanem a művészethez való hozzáállás, művészetközvetítés és annak formái is, mondhatni erősen, akár tán a politikainál is forradalmibban.

 

Mindez kezdődött azzal, hogy a meglehetősen belterjes művészeti élet padlót fogott, mert a szocialista államhoz hű, abból élő kegyeltek zavarba jöttek, mi lesz ezután? A rendszerellenes motivációval, töltettel alkotók, pedig elvesztették alkotási létük alapját, az ellenállást, mint szellemi, művészeti erőt adó tényezőt. Kevesen emlékeznek már ma rá, hogy a hírtelen/váratlan jött szabadság elsőre nem pozitív energiákat szabadított fel. Sokan padlót fogtak, komoly alkotói válság állt elő a magyar művészeti életben. Újratervezés kellett. Sokan kezdtek visszavágyni a szocializmus óvó, langymeleg művészet/művész kezelő/eltartó rendszerébe, amit mindenki szarnak tartott/köpködött rá, de hamar kiderült, hogy a szabadság ugyan hozta az önállóságot/szabadságot, de nem hozta a megélhetést. Ez a dráma sokakat kijózanított és új utak keresésére indított, míg mások benne ragadtak a kesergés állapotában.

 

Ráadásként kinyílt a világ, lehetőség lett volna nemzetközi irányba menni, de itt is gyorsan kiderült, hogy nem megy az olyan könnyen. Hamar elmúlt a nyugat (amerre a magyar szem elsőre néz) érdeklődése a szocializmusból felszabadult művészet egzotikuma iránt. Az első próbálkozók gyorsan megtapasztalhatták, hogy ott is van szabályrendszere a művészeti élet működésének és támogatásának, és az nagyon más, mint amit megszoktak a szocializmusban és ami lett, a „semmilyen/káosz” a rendszerváltással. Kiderült, hogy esetenként, sőt inkább többnyire a nyugati rendszer nem annyira befogadó, sőt akár komoly szakszervezeti háttere is van az idegen behatolás megakadályozására. És mindez siettette a kijózanodás folyamatát, a szabadság első fuvallatai okozta eufóriából.

 

Talán az előző bekezdésekből is érzékelhető, hogy sokféle tényező miatt volt izgalmas és kalandos a rendszerváltás környékén bármilyen új dologgal elindulni. Egy forradalom, jelen esetben egy „vértelen forradalom” után kellően zavaros volt a helyzet, ami azt is jelentette, hogy a „bátrak” bátran megpróbálkozhattak teljesen új irányok felépítésével, ha számoltak azzal, hogy van elég erejük a várható nehézségek leküzdéséhez. Mert persze ötlet, vágy rengeteg felhalmozódott a szocializmus fojtásában és az az alóli felszabadulás időszakában. Csak a vágyak többségének gyakorlati megvalósításához nemcsak szellemi energiák, hátterek kellettek, az a többségnél megvolt, hanem anyagi/pénzügyi és megvalósítási terep is. „Píz” pedig nem nagyon volt eme zavaros időben, mert eleve a rendszerváltást megelőzte, betetőzte egy gazdasági válság, és utána a „kárpótlás” elnevezésű nagy állami „szerencsejáték” keretében módszeresen zajlott a maradék vagyon magánkezekbe átjátszása. Nyilván e fontos és nagy haszonnal járó tevékenységek mellett kevés figyelem jutott a kulturális és művészeti ügyek támogatására. Úgyhogy az akkori új művészeti kezdeményezések nagy többsége csak a saját ügyességében, kitartásában, szervező és közösségépítő képességében bízhatott. Na meg esetleg viszonylag könnyen kaphatott hozzá működési terepet a szintén padlót fogott kulturházakban, mert azok pénz híján szintén csak vergődtek. Örültek, ha valami történik náluk. De ezek alapvetően önkormányzati kezelésben voltak, és ugyan ebbe most nem merülnék bele részletesen, de azt fontos kimondani, hogy az önkormányzatoknál, főleg a vidékieknél, csak elméletileg történt meg a rendszerváltás. Az önkormányzati működés nagyon hasonlóan parancsuralmi volt, mint a szocializmusban. Ebből az induló Mediawavenek is sok kalandja lett, mert mi naivul azt hittük, hogy itt közben szabad világ kezdett épülni, ezért ennek szellemében fogtunk a kulturális szervezéshez.

 

 

A győri önkormányzat nem így gondolta. Nem is értette, miért akar valaki tőlük függetlenül működni, és a kezdeti években csak mosolyogtak rajtunk, és mivel nem viselkedtünk elég „rendesen”, ezért szerény támogatásukat is megvonták büntiből. De mi nem adtuk fel, a kapott pofonoktól erősödtünk, nem hagytunk fel független tevékenységünkkel, és ennek hamarosan megjött az eredménye. Úgy a 6-7 év alatt elsőként jó nemzetközi hírre, elismertségre tettünk szert, majd ez visszahatásként meghozta az országosat is. Miközben fokozatosan elkezdtünk önkéntesen nemzetközi helyszínekkel bővülni a környező országokban, ami egy igazán egyedi jelenség volt önmagában is. (E jelenséget később még kifejtem.)

 

Igaz, közben Győrben, fő működési helyünkön páriák maradtunk, és ahogy egyre jobban érzékelték a hivatalosságok a rajtuk való átlépést/felülemelkedést, egyre jobban fagyott az arcukra a fölényes mosoly. (Bevallom őszintén, mi ezt azért élveztük.) Persze értjük, hogy nem esett nekik jól mindez, ezért beindult a hatalmi gépezet, és nagyon sokféle és egyre keményebb eszközzel megpróbáltak először ellehetetleníteni, majd tönkre tenni bennünket. Kezdve, hogy nem jelenhettünk meg a helyi médiában (újság, rádió, TV), hogy letiltották az önkormányzati helyszíneinket vagy azok technikabárbeadását, majd jöttek a feljelentések, bírósági tárgyalásig. (Utóbbiban az alperes, azaz mi nyertünk, pontosabban nem ítéltek el bennünket.)

 

Mindennek akkora híre kelt, hogy 1997-ben nagy erővel és hatékonysággal mellénk állt az országos média, majd még Göncz Árpád köztársasági elnök is (személyesen ellátogatott az akkori fesztiválra és demonstratíve nem állt szóba a város vezetőivel). És az országos TV is mellénk állt. Mindez nagyon kellemetlen helyzetbe hozta országosan a város vezetőit. Ekkor megkeresett a város polgármestere (nem én mentem hozzá), majd egy tárgyalássorozat után békét kötöttünk. Valójában nem volt ez igazi béke, inkább fegyverszünet, amit mindkét fél igyekezett betartani, ami kisebb problémákkal meg is valósult a következő évekre nézve. Ily kalandok közt zárult a fesztivál első, öntudatosodó szakasza, amely során a kezdeti mindent meg akarunk mutatni időszak lezárult és kialakultak a rendezvény által karakteresen képviselt művészeti irányok: nemzetközi filmverseny, nemzetközi zenei fesztivál (jazz, ethno, népzene, underground műfajokban), mint két erős „láb”, de mellett minden más művészeti műfaj is jelen volt kisebb súllyal (színház, tánc, képzőművészet, fotó, stb.). Emiatt mi voltunk az egyike azon rendszerváltás után indult fesztiváloknak, amelyekre tevékenysége alapján az összművészeti jelző használata kialakult.

 

 

Sokan tévesen mondják, kérdezik gyanakodva, hogy ugye Ti eredendően filmfesztivál voltatok, csak „elcsúsztatok” (ezt már csak gondolják) és más irányokat is felvettetek. Míg más magukat tiszta profilúnak tartó filmfesztiválok, „csak úgy”, mondhatni szórakoztatásként, közönségcsábításként rendeznek naponta 1-2 koncertet. Ki kell ábrándítanom mindenkit, aki ezt gondolja, mi nem csúsztunk el, már az első fesztiválon (1991) is hangsúlyosan jelen volt a zene és más művészeti ágak, azaz ez koncepció volt. Annyiban igaz a téves feltételezés, hogy a filmfesztiválrész, a maga filmversenyszerű szervezési elveivel sokkal erőteljesebbnek tűnhetett az első években. A zenei fesztiválrész, úgy 1995 körül kezdett karakteressé és nagyon nemzetközivé válni, ami azonban erősen összefüggött a pályázati és ebből következő anyagi lehetőségek növekedésével. Már csak azzal is hitelesíthetem a zenei rész koraiságát, sőt tulajdonképpen a filmest messze megelőző kezdését, hogy személyesen 1976-tól a Győri Jazzklub vezetője voltam, majd 1982-83-ban mi hoztuk össze az első magyarországi, nem állami szervezésű koncertsorozatot, Győri Nemzetközi jazzkoncert-sorozat néven, Lázár Károllyal és Győrkös Lászlóval. Először Magyarországra hozva az avantgarde jazz akkori legnagyobb királyait (Anthony Braxton, George Lewis, Roscoe Mitchell, Rova Saxophone Quartett, stb.). Tulajdonképpen innen erednek első nemzetközi szervezői tapasztalataink. Szóval a hír majdnem igaz, de valójában teljesen alaptalan, sőt akár a fordítottja is lehet a feltételezettnek. Persze tudom, hogy miből ered ez a nekem gyakran szegezett gyanakvó feltételezés. Abból, hogy a kilencvenes években szép számú magyar fiatal jár az országból és a környező országokból a Fényírók fesztiváljára filmeket nézni. Akkortájt még ritkán lehetett nem szabvány játékfilmeket nézni, erősen hiánypótló jellegünk volt, és aki emiatt jött, annak bizony filmfesztiválként maradtunk meg az emlékezetében. Azt pedig már kimosta az emlékezetéből az idő, hogy a filmvetítéseken túl hány kiállítást, koncertet és táncelőadást látott. Azt csak amolyan kiegészítésnek gondolta. Ellenben mi nem így gondoltuk, mi másra emlékezünk és szerencsére fennmaradtak a programfüzeteink, amelyekből ez jól visszakövethető akár a webes archívumunkban.

 

Sőt, ezen szakasznak az volt az egyik legnagyobb eredménye, amely más oldalról hitelesíti előző állításomat, hogy több olyan muzsikust hoztunk a felszínre, akik a rajtunk keresztül kerültek be az országos köztudatban. Kezdve Lajkó Félix-szel, aki már 17 éves korától kezdve zenélt fűvel-fával, több éven keresztül csak nálunk, míg egyszer csak sztárrá nem vált. Archívumunkban számos megtekinthető felvétel őrzi ezen 90-es évek végi, 2000-es évek eleji állapotát. De említhetném még Íva Bittova, a morva énekes/hegedűs sámánasszony bevezetését. De például 2000-ben Emir Kusturica avatta fel induló pinceklubunkat, a Rómer ház Underground klubját, majd a tizenvalahány tagú Boban Markovics Orkestar első magyarországi fellépései is itt voltak. A 2000 évek után pedig itt, most felsorolhatatlanul sokasodtak a híres muzsikusok az általunk képviselt műfajokban. Ekkora fajsúlyos és karakteres nemzetközi fesztivállá váltunk. Ismertté a képviselt műfajokban, művészeti körükben – túlzás nélkül – az egész világon. Ugyan nem rólunk, hanem a több mint negyven éve működő, legendás nickelsdorfi Konfrontation-ról járja a következő anekdota a free jazz világban, de áttételesen ránk is igaznak tekinthető, mert az európai zenei turnéútvonalak csak a kétezres évek közepén kezdték elérni Pestet. Győrt ellenben a 90-es évek közepétől. Elsősorban nemzetközi ismertségünk okán. Az amerikai jazz muzsikusok egymásnak adták át elérhetőségünket.

 

És az anekdota. Két chicagói fekete jazzmuzsikus beszélget, kérdezgeti egymást koncertterveikről.
- Te, hol játszol a legközelebb?
- Bécsben!
- Hol van az?
- Tudod Európában, nem messze Nickelsdortól.

 

Miközben a szervező csapat ilyen közegben és hangulatok közt mozgott, addig a győriek számára a kétezres évek elejéig továbbra is fura szerzetek voltunk, óvakodtak tőlünk, ledegradáltak, leamatőröztek bennünket. Jól működött ilyetén is a győrieket befolyásoló önkormányzati propaganda. Persze voltak eme leegyszerűsítő vélemények ellen ható tényezők. Pl. zavart keltett, hogy hivatalosságok körében, hogy miért lép fel teljes szálláshiány a fesztivál idején a városban, és különböző nyelveken beszélő fiatalok lepik el a várost. Amikor szerényen az igazi idegenforgalom gerjesztését említettük, ezt kétkedve fogadták. Persze az itt hagyott pénzük jól jött a szolgáltatóknak, ők szerették őket. Aztán lassan rájöttünk az idegenkedés másik nyitjára, a Győri idegenforgalmat művelők számára még a 90-es évek végén is a gazdag „nyugat-német turisták” várása volt a fő vágy, a fiatalokban nem látták a megfelelő pénzügyi potenciát. Ezt felismerve, nem feszegettük tovább e szálat.

 

Kiderült, hogy a sok felöl, sok nációt képviselő fiatal értelmiségiek, művészek félelmet keltettek a lakosság egy részében és még inkább az aktuális politikusokban. Működni kezdtek bennük a rockfesztiválokról terjedő sztereotípiák, drogos fesztivál, stb. Csakhogy a fesztivál győri 19 éve alatt nem hozott komoly említésre okot adóm balhét. Mindig is túl békés volt a többségében fiatal és közép értelmiségi közeg. Műbalhékat persze igen, hogy pár példát említsek ízelítőül. 2002?-ben - önkormányzati engedéllyel - cirkuszi sátrat állítottunk (közterületi engedéllyel), fesztiválhelyszínként a város akkor még meglehetősen ramaty burkolatú főterén. Amikor ez nyilvánosságra került bizottságot alakítottak, kikeltek a helyszínre, fejüket csóválták és hangsúlyozták, nem értik ki engedélyezte ezt és biztosítottak róla, hogy többet ilyen nem lesz. Majd az egyik önkormányzati képviselő egy újságcikkben biztosította a győrieket, hogy többet itt rendezvény nem lesz, a Széchenyi tér felújítása után a győriek pihenőhelye lesz, többet ezen a Mediawave Fesztivál és más sem kap helyet, mert zavarják a győri lakosokat. No, csak annyit, hogy azóta a tér megújult és két heti rendszerességgel fesztiválok dübörögnek rajta…

 

 

A fesztivál fő zenei helyszíne a 90-es évek közepétől a volt győri zsinagóga lett. Kollégáink fedezték fel lehetséges helyszínként a romos, csak kupolájában felújított, Győr városának eladott, a hatvanas években bútorraktárnak használt, de később szeméttel és guanoval telített épületet. Egy próbaév után, miután közösségi munkában kitakarítottuk a 20-30 cm vastag ürüléket, kiderült, hogy valaki a padlózatot is ellopta, ezért a használathoz le is kellett betonoznunk. A Graboplast rendes volt, Jancsó Péter adott hozzá műpadlót, hogy leburkoljuk, tisztességesebb állapotokat teremtendő. Aztán évről évre kicsit csinosítottunk rajta, lepadlóztuk a megbontott karzatokat, stb. Nemzetközileg ismert koncerthelyszínt hoztunk össze belőle, ahonnan rendszeresen közvetített a televízió a fesztivál idején vagy utólag nemzetközi koncerteket. Nagy híre lett a helyszínnek, majd egyszer csak megtámadott bennünket a zsidó hitközség a Kisalföld címoldalán, hogy megszentségtelenítjük az épületet. Érdekes volt ez számunkra, mert mi tényleg a különböző kultúrák iránt érdeklődő és toleráns fesztivál hírében voltunk, vagyunk. Pl. 2004-ben megtörtént, hogy az új jazz akkor ténylegesen legerősebb formációja, a New York-i John Zorn együttese lépett fel a zsinagógában, akik történetesen zsidók. A kritika akkor úgy írt róla, hogy „ez a fellépés kb. olyan a zenében, mintha az amerikai elnök jött volna el közénk”. (Persze nem a mostani.) Ők egyáltalán nem találták megszentségtelenítőnek jelenlétüket, koncertjüket, sőt nagyon tetszek nekik a helyszín és a közeg, amit a fesztivál képviselt. Egyikük a koncert napján alaposan átnézhette a sok részletében még romos épületet, mert talált valamilyen zsidó vallási ereklyét, amiről rögvest értesítette a New York-i zsidó múzeumot, akik azonnal futárt indítottak Győrbe. (Érdekes, hogy ezt a győri hitközség nem fedezte fel.) Mi csak pár évre rá tudtuk meg mindezt, mikor egyik munkatársunkat elvette egy világhírű jazzmuzsikus és egy New York-i buliban mesélték el neki e kis történetet. De kétszer is járt és előadott a zsinagógában az a Maia Morgenstern, aki „A passió” című sikerfilm Máriája is volt. Ő is nagyon szerette a helyet és a fesztivált is.

 

Még egy igazi kuriózum történet. 1998-ban járunk, nem sokkal az aktuális parlamenti választások előtt, ami persze egyáltalán nem jutott el az agyunkig. Meg volt nekünk a magunk baja a fesztivál szervezéssel. Le is voltunk nyugodva, mert előző évben fegyverszünettel zárult a korábban említett országos érdeklődésű nagy hadakozás az önkormányzattal. Akkor már pár éve szokásos programunk volt a hagyományok szerint április 30-i májusfa állítás a fesztivál és a város lányai számára. Ez évben a zsinagógától indult a májusfaállító menet, muzsikusokkal, gólyalábas komédiásokkal és persze a szimpatizánsok szép számú tömegével. A dolgok rendje szerint kértünk közterület foglalási és útlezárási engedélyt a rendőrségtől, amit rendre meg is kaptunk. Az még nem keltett gyanút, csak furcsállottuk az előző évek alapján, hogy a rendőrség nem jelent meg és vezette fel a menetet és a forgalmat nem zárta le ott, ahol azt szokta. De nem volt alapvető baj, mert a május elseje előtti estén alig volt forgalom ezen a szakaszon. Alig okoztunk kis fennakadást az autóforgalomban. A Széchenyi téren (főtér) jó hangulatban felállítottuk a májusfát, ami élő moldvai zene mellett körtánccal zárult, aztán a résztvevők békében eloszoltak a tér környezetében lévő helyszínekre: Lloyd moziba, a Levéltár pincéjébe, vagy egyszerűen beültek egy sörre a téren. Azt gondolhattuk, hogy egy békés, jó hangulatú, problémamentes program részesei lehettünk. De aztán nemsokára jött a hír, hogy a rendőrök, kissé hátrább húzódva, de lezárták a főtérről kivezető utcák mindegyikét és igazoltatták az arra haladókat. Kicsit később megérkeztek a fesztivál keretében rendezett aktuális tudományos konferencia előadói, akik az ország híres történészei és levéltárosai voltak. Ők is azt választották a májusfa állítás után, hogy megisznak egy sört a híres győri Matróz étteremben. Tőlük tudtunk meg részleteket, mert őket is igazoltatták (csupa öltönyös, nagyon komoly ember, doktorok, professzorok). Ez már az igazoltató rendőrök parancsnokának is feltűnt és mikor kiderült számára kivel van dolguk, rákérdezett: „Mondja igazgató úr, minek kell itt nekünk igazoltatni? Budapestről küldtek ide bennünket, nem láttunk itt semmilyen problémás dolgot, de a parancs az parancs, ezt kell tennünk!” Úgy fejtettük meg a dolgot, hogy valószínű valamiféle politikai demonstrációt sejtettek a mi politikamentes rendezvényünk mögött. Nem sokkal a választás előtt voltunk. Hát úgy tűnik ez egy felesleges mozgósítás volt, a helyi rendőrség megerősítésével, biztos volt felbujtó, amiről vannak sejtéseink, de mindenképpen jól mutatja, hogy mennyire tartottak tőlünk, bár meglehetősen rosszul kódolták be a bennünk rejlő potenciálokat.

 


A fesztivál győri kiteljesedése a kilencvenes évek végétől a kettőezres évek közepéig tartott. A klasszikus szemlélet szerint ez volt a „Fényírók fesztiválja – Another Connection” fénykora. Én ma már nem így gondolom. Legfeljebb a legnézettebb, legpopulárisabb szakasza. Az azonban biztos, sőt egyértelmű „mediawave”-es fegyvertény, hogy a nem szokványos hozzáállásunkkal sikerült az addig undergroundnak/alternatívnak tartott művészeti irányokat „felszínre” emelni és ma már jórészt a „méjnsztrím” részét képezik.


A kettőezres évek közepén aztán megtört a jég és meglepetésünkre a győriek is egyre nagyobb számban kezdtek megtisztelni bennünket jelenlétükkel, a korábbi keszekusza amatőröket. Az országos média pedig a nagy fesztiválok sorában kezdett emlegetni bennünket, ami szintén meglepő volt számunkra, mert sosem mentünk a darabszámra. A győri évek vége felé ugyan már talán 50%-ot is elért a helyi közönség aránya, korábban legfeljebb 10-20% között lehetett. Ez ezért lepett meg bennünket, bár bizonyos fokig örültünk is neki, hogy kezd befogadni bennünket legalább a város nem hivatalos része.

 

Ugyanekkor épp zajlott egy alapos fesztiválkutatás Magyarországon (2002), amely meglehetős alapossággal járta körül a rendezvényeket. És ez is alapos meglepetésekkel szolgált számunkra, mert meglehetősen előkelő helyekre kerültünk ezen rangsorolást is végző kutatásban. „Ekkor még közel sem dőlt el a média gerjesztette verseny a Kapolcs-Sziget-Mediawave hármas között. Mindegyik önálló entitás volt, kevés egymással összehasonlítható elemmel a hozzáállás, közvetítés módját, pénzügyi konstrukciót figyelembe véve. Ekkor még a Mediawave-ben is benne volt a tömegesedés veszélye, de hamarosan ráeszméltünk az ebből adódó csapdahelyzetre, és egyre tudatosabban vontuk ki a populáris elemeket a konstrukcióból és elkerülni a „gyárosodás” folyamatát.” – írtam 2015-ben a 25 éves kiadványban. De ki tudom még egészíteni a tömegtől való óvakodást azzal, hogy 2015-ben, hét év után a megjelenő egyre nagyobb tömeg miatt hagytuk el az Ördögkatlan Fesztivál kisharsányi speciális helyszínét, ahová felkértek bennünket szervezőnek. A tömeget máshogy kell kezelni, mi a személyességben kezdtünk már akkor is hinni és ezen elképzelésünk és gyakorlatunk már csak egyre erősödött.

 

Az is érdekes történet, hogy felénk - abban az időben - mindenki egy adott városon, szűk régión belül vágyja a bővülést, a nézőszám növekedését. Velünk pedig egy furcsa, egyedülálló dolog történt! Elsőként, a 90-es évek vége felé, a dunaszerdahelyi NFG filmes csapat jelentkezett be, akiket a nyári filmes táborunkból ismertünk, hogy nem lehet-e náluk is Mediawave fesztivált csinálni. Persze tetszett az ötlet, adtunk nekik versenyfilmeket, vihették a nekik tetsző zenekarokat, ők is hoztak bele szlovák programokat, úgyhogy tetszetős, együttműködő irány lett. Ráadásul nem nekünk kellett a szervezéssel foglalkozni. Aztán évről évre egyre többen lettek, szlovák közvetítéssel. nem szaporítva a szót pl. 2006-ban a következő városokban zajlott 1-2-3 napos Mediawave Fesztivál: Magyarország – Győr, Budapest, Csorna, Kapuvár, Komárom, Mór, Mosonmagyaróvár, Pápa, Sopron, Veszprém, Ausztria – Bécs, Szlovákia – Besztercebánya, Banská Stianica, Dunaszerdahely, Eperjes, Érsekújvár, Léva, Nyitra, Pezinok, Pozsony, Vágsellye, Csehország – Zlin, Lengyelország – Myslowice, Varsó, Wroclaw. Meglehetősen sajátos, egyedi konstrukció alakult így ki, amely a 2010 körüli nagy világválsággal bomlott fel.

 

Aztán amikor a kétezres évek közepén azt gondoltuk, hogy elértünk egyfajta csúcsra és léphetünk tovább, akkor elkezdődött egy olyan Győrből kiszorulási folyamat, amelyben vontak szándékol és szándéktalan elemek, de mindegyikük egy-egy koporsószeget vert a Fényírók fesztiválja győri halálába. Kezdődött a zsinagóga felújításával, ami eltartott vagy két évig és amikor elkészült, az első évben nem engedtek be bennünket, mert szalonképteleneknek tartottak. (Az csak egy melléktény, hogy a felújítási pályázatot a mi fesztiválgyakorlatunkra hivatkozva adták be, és sokakat ünnepeltek a felújítás miatt, díjakat osztogattak. De mi nem szerepeltünk azok közt akik hozzájárultak az épület megújulásához. 10 éves újítgatási munkánk és az épület országos és nemzetközi felfuttatása egy pillanat alatt eltűnt süllyesztőben.) Aztán a főtéren lévő mozi is megszűnt, a Lloyd épületét pedig átépítették, olyanná, ahol egy fesztivál már nem talál helyet. A főtér felújítása is megkezdődött és tartott sokáig, ahová korábban kijelentették, hogy úgysem mehetünk vissza. Nyüglődtünk különböző ideiglenes és lehetetlen helyszíneken, egyre rosszabb hangulatban és reméltük, hogy hátha lesz önkormányzat váltás, hátha akkor jobb viszonyt tudunk kialakítani az újakkal. És 2006-ban meglett a váltás. Feléledt a remény, sok kompromisszummal megpróbáltuk „eladni” magunkat az újaknak, hasznossá tenni magunkat többféle módon a város számára. Először úgy tűnt, hogyha lassan is, de haladunk előre, előbb-utóbb csak meg lesz ismét a helyünk Győr városában, mert a korábban használt helyszíneink csak nem akartak elkészülni. Aztán 2009 elején az egy éve az önkormányzat támogatásával működő Győri Filmalap (külön munkaként vállaltuk) kapcsán, az új polgármester az azévi támogatás kifizetésének halogatásával, majd júniusban kinyögött lemondásával padlóra vitt bennünket. Ugyanis az erre a munkára felvett munkatársak bérét mi fél évig fedezet nélkül fizettük, a támogatás megérkezésében reménykedve.

 


Ekkor elegünk lett, kértünk egy találkozót a polgármestertől, és meglepetésre 2 hónappal későbbi időpontot kaptunk. (Persze nagyon kellemetlen volt számukra tönkretételünk.) Ekkor hívott fel egy régi szombathelyi barátom, az ottani helyi TV vezetője valamilyen filmes ügyben, majd szóba került a kialakult helyzetünk. Azt mondta, várj, nemsokára visszahívlak. Kb. két óra múlva hívott, hogy beszélt Szombathely alpolgármesterével, aki kultúrember és szívesen látnának bennünket a városukban és adnak 25 millió forint támogatást, mert ismernek bennünket és szermélyesen ő is járt többször a fesztiválunkon. Meglepett bennünket a két órás és esetleges két hónapos reakció erős különbsége. És nem is volt igazán min gondolkozni, mert Győrben a biztos tönkremenetel, megszűnés, míg a Szombathelyen a tisztes támogatás volt az ajánlat. A szombathelyiek minden ígéretüket betartottak, közgyűlésük rendkívüli gyorsasággal megszavazta az előterjesztés, ráadásul egyetlen ellenszavazat nélkül, ami különösen érdekes volt a kb. 50-50%-os kormánypárti és ellenzéki képviselői arány mellett. Ekkor Szombathely örült és büszkélkedett, a győriek pedig köpködni kezdtek, és mindenfélét kitaláltak a lejáratásunkra, aminek még mindig megvan a legendáriuma a győriek egy részének agyában. A nemrég botrányos körülmények között eltávozó akkori polgármester, búcsúzóul még azt mondta, mikor a Kisalföld napilap még tett egy nyilvános kísérletet a Győrben tartásunkra, kibékítésünkre, hogy ő biztos benne, hogy jövőre a küszöbén könyörgünk, hogy visszajöhessünk.

 

No, ez nem történt meg, köszönjük szépen megvagyunk, ugyan meglehetősen megviselt bennünket Győr elhagyásának kényszere, a korábban emlegetett koporsószegekből pár belém is került, de sikerült életben tartanunk a fesztivált, sőt Szombathelyt elhagyva, a komáromi Monostori erődben erősen megújítani és új pályára állítani. Szombathely egy rövid epizód volt az életünkben, két év, és ráadásul elég jól is sikerült (2010-2011), csak közben ismét volt egy önkormányzati választás és meghívóink egy csapásra eltűntek. Egyet még próbálkoztunk az újakkal, de egyre jobban éreztük a győrihez hasonló helyzet előállását és biztosak voltunk abban, hogy az új önkormányzat nem fogja betartani az előzővel kötött szerződést. Így is lett. Ezért egy huszárvágással végvári fesztivállá váltunk a régóta jól ismert Monostori erődben, ahova még a győri időszakban sokszor vittünk izgalmas programokat május elsejére, emiatt jól ismertük a helyet.

 

A vándor fesztivállá válás rengeteg tapasztalással járt, elsősorban azzal, hogy nemcsak Győrben tudunk fesztivált csinálni, amellyel kapcsolatban nekünk magunknak is voltak fenntartásaink. De az azóta eltelt kettő + nyolc év (plusz az Ördögkatlanban eltöltött 7 év) azt bizonyítja, tudunk. És képesek vagyunk jól alkalmazkodni a különböző adottságú helyszínekhez, nem ráerőltetni a szokásos fesztiválsablonokat, hanem meg tudjuk találni az új helyszínek lelkét. Ez különösen jól látszott a Monostori erőd esetében.

 

A 2010-es évek elejének világ és magyar gazdasági válsága ugyan rendesen megkínzott bennünket, de a válság kezelésének pozitív hatásaként megtaláltuk új utunkat, amely segítségével a művészetközvetítésben képviselt két masszív lábunk (film, zene) mellé megtaláltuk a harmadikat, a közösségi szálat, amelyet 2012 óta egyre határozottabban építgetünk. A közösségi alapú működés mára teljesen áthatja a közben Tartóshullám / Mediawave Együttlétre átkeresztelt új irányultságú formánkat. Lubickolunk, kísérletezünk a közösségalakítás, terelgetés különböző formáival. Vannak benne sikereink és bukásaink, ahogy annak lenni kell.

 

 


Záró gondolat

 

Úgy gondolom, az előző fejezetben taglalt új irányt, új lábat tudom örökségül hagyni az új generációnknak, alakítgassák kedvükre és keressenek/találjanak újabb közösségi irányokat. Talán ez lehet a jelen legfontosabb friss felszakadású csermelye, amely remélem másokkal összefogva/összefolyva előbb-utóbb kis patakká terebélyesedik. Ennél tovább nekem látni/hinni tán nem is érdemes. De ha így lesz, ezzel is teljesen meg leszek elégedve.

 


Hartyándi Jenő
nyugalmazott fesztiváligazgató, művészeti vezető, tanácsadó
44 éves múlttal rendelkező dokumentátor és közösséggyűjtő
 

fotóválogatás és sok fotó:

Nagy Péter, aki a kezdetektől munkatársunk

 

Győr, 2019. november 13.

 


Ossza meg ismerőseivel:
Kérjük, írja meg véleményét:
Név: Szöveg:
E-mail:
Kérjük írja ide a képen látható karaktereket:

KERESŐ


      
KIEMELT HÍREK
TAGSÁGOK
MAGYAR FESZTIVÁL SZÖVETSÉG

A MEDIAWAVE

Kiváló Minősítésű Magyar Fesztivál

 

A MEDIAWAVE Minősített

Európai Fesztivál

PARTNER OLDALAK

 

 

 

 

SZABADOS MUSIC

DIRECTORY

 


Kártyás fizetés szolgáltatója
Elfogadott kártyák