www.mediawave.hu | www.romerhaz.eu | www.passportcontrol.eu | www.filmfundgyor.eu

 

Azé' csak lesz valami a Mediawave

klasszikus időszakában!

2020. április 28 - május 2.

 keresd az online programot

 


 
A pótlás - reményeink szerint - szeptember

második felében lesz!

 


 

Azé' csak lesz valami a Mediawave

klasszikus időszakában!

2020. április 28 - május 2.

 keresd az online programot

 


 
A pótlás - reményeink szerint - szeptember

második felében lesz!

 


etnik Archív
2020. július SzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsP Aktuális program:
2020.07.04.
01020304050607080910111213141516171819202122232425262728293031

KÖZVETLEN KÉRDÉS

Név:
E-mail:
Kérdés:

HÍRLEVÉL

Név:
E-mail cím:
Feliratkozom az alábbi hírlevelekre:
MEDIAWAVE
MEDIAWAVE webTV
Passport Control
Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése:
KÉPAJÁNLÓ

MEDIAWAVE OTTHONKA - Online Különlét :: DEKAMERON TÖRTÉNETEK A MEDIAWAVE 30 ÉVÉBŐL ÉS JELENÉBŐL :: Kovács Tibor - Az új barlangi ember kora, avagy a Homo Deus halála

 

Válasz Online

Kovács Tibor·2020.03.20

Az embert több ezer évig esendősége, gyengesége, kiszolgáltatottsága, a természetnek való alárendeltsége határozta meg, az utóbbi évtizedek azonban önhitté tették. Sérthetetlennek, szinte mindenhatónak, a természet felett állónak kezdtük érezni magunkat. A koronavírus-járvány miatt most minden megváltozhat. Vagy alszunk utána egy nagyot, elfelejtjük az egészet, és visszatérünk a vegán diétához? Rendszeres vendégszerzőnk világmegfejtése.

 

Néhány éve a Pireneusok egyik franciaországi ősemberbarlangjában jártam, ahol a helyi archeológus elmondta: egy nemrég befejezett szénizotópos vizsgálat kimutatta, hogy 3000 éven keresztül éltek abban a barlangban elődeink. 3000 év abban a korban 150 generációt jelentett. 150 generáció rejtőzködött tehát abban a barlangban az állandó veszélyek elől. Ha életben akartak maradni, a föld alatt kellett tengetniük életüket: sötétségben, hidegben és nyirkosságban. Amikor kimerészkedtek, rengeteg veszély leselkedett rájuk, nemcsak az állatvilágból, de a Pireneusokban élő számtalan más barlangi embertől is. Átlagéletkoruk így is csak 20 év körül alakult.

 

Amióta világ a világ, az emberek életét a félelem erősen meghatározta. Félelem a rossz terméstől, a háborútól, ellenségektől, hatalmasságoktól, betegségektől. Összességében: a haláltól. A modern kor előtt a gyerekek közel 50 százaléka nem élte meg a felnőttkort. Minden nyolcadik nő a szülésbe halt bele, a férfiak jelentős része erőszakos halált halt. Ha elég sokat megyünk vissza, az arány 30 százalék is lehetett, de még a 20. századi Amerikában is a mai gyilkosságszám 10-20-szorosa volt bizonyos területeken, a felderítettség pedig a nullához közelített. A keresztelést azért tartották meg azonnal, nehogy pogányként haljon meg a gyerek és elkárhozzon. A gyerekek 10 százaléka nem élte meg az 5. napot, de aki túlélte az első éveket, a halál közelségével és az örök kárhozattal ösztönözték vallásgyakorlásra, mert még ők is 30 százalék eséllyel meghaltak az 5. születésnapjuk előtt.

 

A balesetek, főleg a gyerekbalesetek gyakoriak és ma már elképzelhetetlenül változatosak voltak, a forróvízbe eséstől a disznóharapásig. Nem véletlen, hogy a gyerekre egészen máshogy tekintettek azokban az időkben. Kiskoruktól kezdve munkaerőnek számítottak. Voltak szakmák, mint a bányászat, amelyeket domináltak, mert kisebb vájatban is elfértek. Már 6 éves korukban elkezdték a munkát, de Angliában feljegyeztek eseteket, amikor már 4 évesen alkalmaztak valakit. A halál hétköznapi dolog volt, ezért a túlvilág ígérete sokkal fontosabb volt az életnél.

 


A várható élettartam hatása az életre

 

A halál hozta el az egyenlőség kereszténységen túli eszméjének első megjelenését is. A középkori pestis, amely Európa lakosságának 60 százalékát kiirtotta és közel 300 éven át velünk volt, megteremtette a haláltánc műfaját (Danse macabre). A halál előtt mind egyformák vagyunk, énekelték, mert az eljön gazdagért, szegényért, szépért, rondáért, királyért és papért. A középkori Párizs kedvelt kirándulóhelye volt a mai Párizs belvárosában található Aprószentek temetője, ahova tömegesen jártak ki az emberek, pedig akkor a temetők még nem a mai módon néztek ki: a sírok sekélyek voltak, a halottak csontjai gyakran a felszínre kerültek. Ennek ellenére árusokkal, kurvákkal és vásárosokkal volt tele a temető, sőt ünnepi lakomákat is rendeztek itt. Ahogy Johan Huizinga holland kultúrtörténész írta: „A macabre vízióból hiányzik a gyöngédség és vigasztalás érzelme, az elégikus hang. Nem elköltözött szeretteik távollétét siratják, saját haláluktól reszketnek, ezt tartják minden rossz legrosszabbikának.”

 

Az ember úgy gondolta, Isten vagy a természet sokkal hatalmasabb nála, nem tud ellene küzdeni, nem tehet a végzet ellen, legfeljebb retteghet tőle. Az életben maradás sorsszerű: ha nem a véletlen, akkor Isten irányítja.

 

A halál állandó közelsége pedig meghatározta az életet. Mindenkinek gyorsan kellett élnie, amit el akart érni az életben, azt gyorsan kellett tennie. A költők, írók serdülőként kezdtek alkotni; jól tették, mert a sors nem sokszor volt hozzájuk kegyes. François Villonról 30 éves kora után már nem tudunk semmit. Késői költőtársa, Arthur Rimbaud 15 éves korától alkotott néhány évig, majd 22 évesen ő is eltűnt a költészetből. Ugyan a tudósoknak is korán meg kellett mutatniuk tehetségüket, de náluk fontosabb volt a hosszú élet az eredményességhez. Mégis: Pascal, aki annyi területen alkotott, csak 39 évet élt.

 

Nem is gondolnánk, hogy a várható élettartam milyen mértékben befolyásolja életstratégiánkat. Martin Daly és Margo Wilson közgazdászok a kamatok diszkontálásának elvét alkalmazták a várható élettartam és viselkedés összefüggéseire. Véleményük szerint az élőlényekben működik egy belső változó, amely szabályozza, milyen meredeken diszkontálják a jövőt. Ez attól függ, mennyire stabil a környezet, és mennyi a várható élettartamuk. Ha rövid az életünk, kevesebbet veszítünk esetleges halálunkkal. Daly és Wilson egy nagyváros negyedeit vizsgálva megállapította, hogy minél rövidebb a várható élettartam (az erőszakos halált nem számítva), annál nagyobb az erőszakos bűncselekmények aránya. Az emberek több konfliktust vállalnak, ha kevesebb hátralévő évüket kockáztatják. Ez ördögi körhöz vezethet: ha alacsony az átlagéletkor, több a gyilkosság, ami tovább csökkenti az átlagéletkort. Ez a Daly és Wilson által leírt belső változó valószínűleg kevéssé tudatos, hiszen muslicák életkorának mesterséges növelése is későbbre halasztotta szaporodásukat, pedig nekik kevés fogalmuk lehet az időről.

 

A rövid élet növeli tehát a kockázatvállalási kedvet, ami a vállalkozás, alkotás és innováció alapja is, de növeli az erőszak, a háború, a konfliktusok számát is.

 

Ezért a huszadik század második fele előtti történelem tele van nagy eszmékkel, hitekkel és olyan hősökkel, mártírokkal, szentekkel, akik az életüket áldozzák ezekért. Azokban a korokban, amikor az életben a mai értelemben kevés nagy dolgot lehetett elérni, a halál kockázata pedig önmagában magas volt, az élet feláldozása egy eszméért racionális és könnyebb döntés lehetett.


A várható élettartam növekedése ezzel ellentétes változásokat eredményez. A megnövekedett életkilátás felértékeli az életet, csökkenti az agressziót és az élet kockáztatásának mértékét, leveszi a gyorsan élés terhét a vállunkról. Mindent későbbre halaszt: a gyerekvállalást, az iskola befejezését, az első nagy művek megalkotását. A kockázatvállalás visszaesése csökkenti az innovációt is. Talán ez lehet a legjobb magyarázata a nyugati világban folyamatosan csökkenő innovációnak, aminek indoklása annyi fejtörést okoz a tudománynak.

 

 

Az öregség felértékelődése

 

A később kezdett felnőtt élet egyúttal későbbre tolja a karrier tervezett befejezését is. A mai öregek, ha valamit elértek az életben, nem akarják átadni a helyet a fiataloknak. Igaz, a fiatalok részéről sincs olyan nyomás, mint a korábbi évszázadokban: a fiatalok sokkal kevesebben vannak, mint az öregek, nem követelnek helyet maguknak, mert ráérnek, ami a történelem folyamán ismeretlen helyzet volt.

 

Mindez olyan világot eredményezett, amelyben az időseknek túl sok szerepük van abban, hogy meghatározzák a jövőt, amelyben ők nem vesznek majd részt. Az amerikaiak az elnökválasztáson csak 70 fölötti emberekből válogathatnak, akik közül az egyik esélyes egy kampányrendezvényen összekeverte a lányát a feleségével. Az Oscar-átadón a 70+-os sztárok épp csak el nem alszanak a műsor alatt, a hollywoodi filmek egyre nagyobb része szól az öregkori életről, öreg gengszterekről, öreg szerelemről. Öreg rendezők készítenek hasonló filmeket, ugyanazokkal a sztárokkal, mint 50 éve. 70 fölötti rockzenészek ugrálnak a színpadon és öreg nézők csápolnak a nézőtéren. A tudományos életet szintén az öregek dominálják. A világ normális megújulási mechanizmusa, a fiatalok nyomása az időseken kevés helyen érvényesül, sőt mintha a hatás épp ellenkező volna, a fiatalokon érvényesül az öregek nyomása, nő a konformitás és a túlzott biztonságra törekvés.

 

Ebből a világból eltűnnek a nagy eszmék és vele a hősök, a mártírok és szentek, helyüket nárcisztikus, bipoláris celebek vették át. Akik ahhoz nyújtanak nekünk tanácsokat, mit kezdjünk rendkívül hosszú életünkkel. Kockázatvállalás és eszmék helyett a boldog, „jó” és kényelmes életet hirdetik. Azt tanítják, hogyan lehet az örök itt és mostban boldognak lenni. És azt, hogy sorsunk a saját kezünkben van. Olyan korba hoztak el bennünket, amelyben azoknak a videóknak, amelyekben újonnan megjelenő termékek dobozait nyitják ki (unboxing), milliárdos nézőserege van, és a boldogságkutatások szerint a nyugati ember már egyáltalán nem érdeklődik az élete mélyebb értelme iránt. A boldogságot a jóléttel azonosítja.

 

Az előzőekből látható, hogy a várható élettartam nemcsak azt határozza meg, hogyan élünk, hanem azt is, meddig. Akik hosszabb életet remélnek, azok hosszabban is élnek, akik rövidebbet várnak, azok rövidebben, ahogy erre a tudomány rámutatott. Nincs ebben semmi ördöngösség. Aki hosszabb életre számít, az jobban vigyáz magára, aki pedig rövidebbre, az kevésbé. Van ennek egy érdekes társadalmi vetülete is. Aki hosszabban él, annak több időt éri meg tanulásra fordítani. Abban a korban, amikor a gyerekek fele nem élte meg a 18 évét, könnyebb szívvel küldhették a szülők bányásznak a 6 éveseket, de ha valaki biztosan megéli a 70 éves nyugdíjkorhatárt, akkor érdemes minél több időt tanulással töltenie, mert kétszeres nyereséget hoz. A magyarországi cigányság jó 10 évvel rövidebb átlagéletkora mellett ez sok mindenre szolgáltat magyarázatot.

 

A régi korokban a legtöbben azt érezhették, életük csak arra elég, hogy az életben maradásukhoz szükséges javakért dolgozzanak, és majd a túlvilágon megtalálják életük értelmét. A földi élet céltalansága általános érzés volt és kevesen találhattak magasabb rendű célokat és értelmet. „Az élet célja a küzdés maga” – ez volt a legjobb magyarázat. Ma ezzel szemben, „az élet célja az élet maga” a mottó. Az élet értelmévé a minél hosszabb, minél egészségesebb élet vált. Az él a legjobban, annak az élete ér a legtöbbet, aki a legtöbbet él. A rövid, szenvedélyes élet kiment a divatból, senki nem akar már Jim Morrison lenni, mert aki fiatalon meghal, az elrontotta az életét, a halál, mint az élet értelmetlensége elleni lázadás, ma értelmezhetetlen. Egyesek már arról beszélnek, hogy a tudat digitalizálásával örökké élhetnénk. Kíváncsi lennék, egy örök tudatot hogyan lehetne rábírni bármilyen kockázatvállalásra.

 

Nem véletlenül lett bestseller Yuval Noah Harari könyve, a Homo Deus. Mindenki jobban örül, ha azt mondják neki, isten lehet, mintha azt: barlangi ember. Sokan képzelik úgy, hogy legyőztük a természetet és biológiai énünket, mi vagyunk az istenember, aki újraalkotja és irányítja a világot. Nem nekünk kell a természettől félni, hanem annak kell tőlünk. Lombikban szaporítjuk magunkat, új növényeket hozunk létre, amelyek ellenállnak ellenségeiknek. Keményebb anyagokat alkotunk, mint amire a természet képes, felhasítjuk az atomot és energiát nyerünk belőle, a kvantumokat rávesszük, hogy világítsanak át bennünket. Chipet építünk az emberek agyába és interneten távirányítunk vele egy másik embert 10 ezer kilométer távolságról. Vagy ahogy Harari írja: a Google jobban tudhatja, kit vegyek feleségül, mint én magam.

 

Legyőztük biológia énünket, leromboltuk határainkat, uraljuk a természetet. Ennek legszemléletesebb példája a genderkérdés. Úgy képzeljük, a biológiai meghatározottság sokkal kevésbé fontos, mint annak a társadalomnak a hatása, amit mi alkottunk. A biológiai nem felülírható, sőt megváltoztatható. Mindegy, hogy nőnek vagy férfinak születtél, az evolúció által évmilliók alatt belénk írt biológiai különbségeket az egyén, a társadalom, a tudomány ereje el tudja tüntetni.

 

Az ember természetfölöttiségének végső kijelentése tehát, hogy az evolúció többé nem érvényes ránk. Immár mi szabjuk meg a fejlődés irányát, de ellentétben az evolúcióval, amely vakon alakítja az életet, mi tudatosan, hatékonyan tervezzük a fejlődést, kiküszöbölve az evolúció pazarlását és zsákutcáit.

 

Olyan kiszámítható és biztonságos lett a világunk – legalábbis a fejlett Nyugaton, de egyre inkább Keleten is –, hogy a természetes szelekciónak nincs tere benne. Azzal, hogy ma már 98 százalék esély van a felnőttkor megélésére és minden ember tovább tudja örökíteni génjeit, a kiválasztódás megállt. Mi magunk választunk csak. (Ezt az elméletet egy genetikus, Steve Jones alkotta meg és sok követőre talált.) Harari írja a Sapiensben: „A Kognitív forradalom óta nincs természetes emberi életút, csak kulturális választási lehetőségek zavarba ejtő sokasága.” A Homo Deusban pedig már az evolúciót okolja, hogy 21. században a vágyott állandó boldogság érzetét nem tudjuk folyamatosan fenntartani. „Az evolúció hibája. Biokémiai rendszerünk arra állt be számtalan nemzedéken át, hogy a túlélés és a fajfenntartás esélyeit növelje, nem a boldogságét.”

 

Az evolúció végét hirdető elméletek nem véletlenül népszerűek. Az ember úgy érezheti, már nem evolúcióval alkalmazkodik környezetéhez, hanem tudatosan és aktívan, vagy ha szükséges, a környezetet igazítja magához. A levágott lábú futó új lábat kap és kvalifikálja magát az olimpiára, a vakoknak chipet építenek az agyába és látnak, a velünk született génbetegségeket génszerkesztéssel próbálják gyógyítani, a tengerszint-emelkedés veszélyét pedig hatalmas gáttal küszöböljük ki. A hétköznapi ember azt érezheti: a tudomány mindentől képes megvédeni őt.

 


Az új barlangi ember

 

Azaz: érezhette. Eddig. Önbizalomtól csöpögő világunk ezekben a napokban pillanatokat alatt omlik össze, mert a rég meghaladottnak hitt természet létrehozott egy parányi mikroorganizmust, amely nem is igazán élő szervezet, csupán egy vírus.

 

Ez a vírus nem azzal fenyeget, hogy kiirtja az emberiséget, csupán azzal, hogy elveszi tőlünk azt, ami számunkra a legfontosabbá vált: a hosszú életet.

 

Egy perc alatt lerántotta a leplet színpadi díszletek mögé rejtett gyengeségünkről, rettegésünkről. Globalizált világrendünket néhány hét alatt kikapcsolta, kivégezte a nemzetközi közlekedést, a kereskedelem jó részét. Lezárt határokat, lezárt városokat, bezárt intézményeket eredményezett, szétzilálta a modern és hatékonynak gondolt társadalom szövetét.

 

Pillanatok alatt derült, ki, hogy a tudomány csekély védelmet képes nyújtani, a szofisztikált egészségügyi rendszerek csődöt mondtak, a Homo Deus visszatért az őskori védekezéshez, a rejtőzködéshez. A vírus megfutamodásra kényszerítette az istenembert. Visszakényszerítette rég elfelejtett barlangjába. Egyénként nem tudjuk legyőzni, csak elbújni előle. Mint emberiség, megbirkóznánk vele, de az egyetlen igazi védekezés, amivel eddig minden támadónkat legyőztük, nem járható, mert több millió ember halálát okozná.

 

 

A pestis legyőzéséhez 300 év kellett és Európa lakosságának 60 százalékát áldozta fel érte, értünk. Ha ma kitörne egy pestisjárvány, rendelkeznénk bizonyos mértékű immunitással. A szifilisznek, amely megjelenésekor néhány hét alatt elvitte az embereket, a 20. századra már két évtized kellett ehhez. A koronavírushoz hasonló kórokozók százával lehettek a történelemben, de ezek halálozása a nullához közelíthetett. Nem voltak ugyanis öregek, akiket megölhetett volna. Az olasz elhunytak átlagéletkora 80 év körüli.

 

Kiderült, hogy hatalmas önbizalmunk mögött soha nem látott halálfélelem rejtőzik. Úgy rettegünk attól, hogy bekerülhetünk abba a két százalékba, aki meghal, hogy inkább elrejtőzünk és feladjuk a társadalom megszokott működését. Feladunk mindent, amitől olyan különlegesnek éreztük magunkat, amitől úgy éreztük, uraljuk saját életünket, felette állunk mindennek. Inkább lisztes és cukros zacskók között rejtőzködünk. Ezt a háborút az emberiség sokszor megvívta már és mindig sokan áldozták az életüket az immunitásért és az élet normális menetének fenntartásáért. Csakhogy a celebek korában, amikor az élet vált a legnagyobb, lassan az egyetlen értékké, hol találnánk olyanokat, akik az extrém sportokon kívül bármiért is kockáztatnák az életüket? Az életünk olyan érték, amiért meghalni nem, csak élni érdemes. Az új barlangi ember nem ismeri a múlt nemes eszméit, a szabadságért, a szerelemért, a félelem nélküli életért való áldozatot, csak kicsinyes rettegést az életért.

 

A kijózanodás azonban gyorsan jön és sokan lesznek, akik felismerik: az emberiség nem isten. Van mitől félnünk és vannak célok, amelyekért érdemes az életünket kockáztatni. Megjelennek a hősök: nem celebek, hadvezérek, politikusok, hanem ápolónők, orvosok, önkéntesek.

 

Itt voltak persze eddig is, csak éppen a kutya nem törődött velük. A „kis emberekkel”, akik hajlandók a közösségért kockáztatni. Akik nem akarnak Homo Deusok lenni.

 

Az emberek egy részét biztosan megváltoztatja a járvány és rajtuk keresztül a világ is változik majd. Hogy milyen mértékben, az nagyban függ attól, hogy a vírus velünk marad-e.

 

×××

 

Nyilvánvaló, hogy ami történik, nem történhet meg még egyszer. Ha a vírus visszatér, nem állhat meg újra az élet. Az ilyen vírusok ellen nincs tökéletes védőoltás. Ha ez bekövetkezik, az emberiség nem tudja még egyszer megvédeni az időseket. Várható élettartamunk csökkenése automatikus változásokat indítana el. Kevésbé konform, kevésbé stabil, a fiataloknak nagyobb szerepet adó világ jöhet. Ez korántsem biztos, hogy jobb lesz, mint a mai, mert több bizonytalanságot, gyakoribb változást hozhat. Lehet, hogy irritáló a doboznyitogató (unboxing) videók kora, de az élet soha nem volt ennyire kiszámítható és biztonságos, mint az elmúlt évtizedekben. Lehet, hogy az emberek kényelmesebbek, unalmasabbak és kevésbé szenvedélyesen élnek, de nem is ölik meg olyan gyakran egymást, nem akarják felforgatni a világot. Egyesek szerint a globális kapitalizmus kerül válságba, mások szerint a populizmus nő, esetleg a vallások lesznek népszerűbbek. Mindezek együtt is bekövetkezhetnek és harcolhatnak egymással egy szenvedélyek és eszmék által jobban átitatott új világban.

 

Vagy csak alszunk egy nagyot, elfelejtjük az egészet, és visszatérünk a vegán diétához.


Nyitókép: AFP/Jeff Pachoud

KERESŐ


      
KIEMELT HÍREK
TAGSÁGOK
MAGYAR FESZTIVÁL SZÖVETSÉG

A MEDIAWAVE

Kiváló Minősítésű Magyar Fesztivál

 

A MEDIAWAVE Minősített

Európai Fesztivál

PARTNER OLDALAK

 

 

 

 

SZABADOS MUSIC

DIRECTORY

 


Kártyás fizetés szolgáltatója
Elfogadott kártyák