volt fesztiváligazgató, művészeti vezető, tanácsadó
(Győr-Ravazd)
emlékei az első fesztivált megelőző helyi és országos filmes hangulatról
ELŐZMÉNYEK
a történeteimhez mellékelt példákban saját filmjeimet idézem demonstrációként,
de annak örülnék, ha más győri amatőr és/vagy független filmes is megtenné ugyanezt,
így válhatnának teljesebbé a 80-as évek második évének hangulatai
HOGYIS KEZDŐDÖTT? MIK VOLTAK AZ ELŐZMÉNYEK, TÁRSADALMI HÁTTEREK?
Mi, fiatal feltörekvők - Hadarics Gábor, Óbermayer József, Szakáll János, Kiss Géza, Malasits Zsolt, Nagy Péter, Ujvári Sándor és én (bocs, ha valakit kifelejtettem) - már a 80-as évek eleje/közepétől ott sertepertéltünk a Győri Amatőrfilm Stúdió körül. Különösen akkor kaptunk kedvet a rendszeres járásra, amikor egy vezetőváltással dr. Haffner Szabolcs lett a vezető.
Tóth Erzsébet, Pió Márta és Haffner Szabolcs
az utolsó Díjnyertes Amatőrfilmek Nemzetközi Fesztiválján (1997?)
Szabi nagyon más, friss, alkotó hangulatot hozott az előző időszakban lassan kiüresedő filmkészítő műhelybe. Mindez a 80-as évek közepén történt. Ma úgy mondanánk, hogy közösségi alapra helyezte a működést, a tekintélyelvű helyett. Elég gyorsan fel is szaporodott a társaság és az addig csak érdeklődők, a felületen mocorgók elkezdtek aktívak lenni és egymást motiválni az alkotásra. Rendszeresen levetítettük egymásnak filmjeinket, még akár munkafázisban is, bíráltunk, javasoltunk, segítettük egymást. Mindezt jól mutatja számos együttműködés, mely ezt az időszakot jellemezte. Valaki hol rendező volt, hol operatőr, vagy akár színész vagy vágó a másik filmjében. Ha valakit érdekel, nézzen bele ezen időszak győri filmtermésébe, amely alkotónként van feldolgozva, ha még nem is teljes a Győri Filmtörténet Archívumban.
Itt most megtekintésre ajánlom a Haffner Szabiról készült portréfilmet, hogy megismerjük az előző generáció gondolkodását, arcpoetikáját, műveit:
Hartyándi Jenő: dr. Haffner Szabolcs portréfilm (Győri Filmes Portrék-sorozat, 2020)
Az előző győri amatőrfilmes generáció szervezte a Díjnyertes Amatőrfilmek Nemzetközi Fesztiválját, hét alkalommal, amelyből az utolsó kettőben már (1985 és 1987?) többen közreműködtünk, kisebb szerepekben. Emlékeim szerint, sok esetben fiatalként fanyalogtunk a számunkra avitas és túl repis hangulattól. Miközben persze örültünk, hogy történik valami a városban és vonzott bennünket a filmes világ.
Ekkortájt kaparintottuk kézben (1986) az első videókamerát és ezzel kinyílt, pontosabban kitágult előttünk a filmkészítés világa, amelynek erős korlátai voltak az addigi Super8mm-es filmtechnikával (drága nyersanyag, hang-kép szinkron hiánya, stb.). A videóval - azt hittük - sok minden megoldódott és szinte végtelen, olcsó nyersanyag állt a rendelkezésünkre. Ellenben a képminőség, az elérhető VHS technika miatt, leginkább a "trágya" szóval volt jellemezhető. Összefoglalva, utólag kimondható, hogy minden újdonságnak vannak előnyei és árnyoldalai.
Egy interneten fellelt meghívó az ötödik fesztiválról
Érdekes módon a filmről videóra váltás folyamatának sikerét felerősítette az akkor még gondolni sem mert, de közelgő rendszerváltás szele. A magyar vértelen rendszerváltás nem egy konkrét időponthoz köthető esemény volt, hanem - csak a legszűkebb intervallumot nézve is - legalább kétéves folyamat. Amit egyre szaporodó, addig nem megszokott, szabad társadalmi mozgást generáló jelenség előzött meg (a vízlépcső ügy, erdélyi falu rombolás, stb.), amelyek egymásra rakódva erősítették egymást és tették egyre bátrabbá és szókimondóbakká az embereket. Így bennünket, feltörekvő, fiatal filmeseket is, akik eddigre már többségében benne lévén az országos filmes mozgásokban, így gyorsabban átléptük a provinciális kereteket. Abban az időben az ország amatőrfilmesei un. tájegységi és országos szemléken találkoztak egymással és ezáltal alkottak országos hálózatot. Ebből születtek városhatárokat átlépő barátságok és közös alkotások is.
Nagyon fontos tény, hogy az amatőrfilmes mozgalomban előbb zajlott le a rendszerváltás, mint az országé. Emlékeim szerint (majd valaki biztos pontosítja) a nyolcvanas évek közepén kezdett szétválni a klasszikus amatőrfilmezés (útifilmek, portrék, etűdök, néprajzi filmek, stb.) és jelentkező társadalmi problémákra reagálni merő, magát egyre inkább függetlenfilmesnek nevező réteg. A folyamat pár év alatt oda jutott, hogy a MAFSZ (Magyar Amatőrfilmes Szövetség), mint országos összefogó szervezet átnevezte magát Magyar Független Film és Videó Szövetségre. Mindez a tagokban lévő hangsúlyeltolódást, az előbb jelzett filmes rendszerváltást jelezte. Az ellenben érdekes, hogy a szövetség a mai napig is a MAFSZ rövidítést használja, amely akár a két irányvonal közti ingadozást, vagy kontinuitást (is) jelzi.
Hogy mit is jelentett mindez a gyakorlatban, hogy ne beszéljek rébuszokban, saját példákkal élek. Ismét biztatok másokat is a hasonló cselekvésre. Ide mellékelek egy saját filmet, amelyet Grencsó István muzsikussal készítettem, 1986-ban, 1956 30 éves évfordulójára. Ő a muzsikát és a szöveget, én pedig a képanyagot és a vágást hoztam belé. A képanyagot sem akárhogy, mert ebben az évben lett először hozzáférhető számunkra a videókamera, de videómagnónk momentán még nem volt. Ugyanakkor ment a TV-ben egy "Velünk élő történelem" című sorozat Berecz elvtárs, az akkori egyik legerősebb főideológus kommentálásával, ahol ugyan már árnyaltan, de 56 ellenforradalmi jellegét bizonygatták. Mindez az esti mese, a "köpős maci" után, főműsoridőben került adásba. (Akkor még - emlékezetem szerint - csak egy adás volt, tehát csak ezt lehetett nézni.) Ellenzéki hajlamú fiatal felnőttként ez annyira felbosszantott - videómagnóm nem lévén (még nagyon keveseknek volt) -, hogy a nálam lévő videókamerával, a képernyőre állva, elkezdtem felvenni az adást. A TV-ből felvett 56-os dokumentumokat - némi vágással - Grencsó Pisti zenés szövege aztán rendesen átértelmezte. Elévágtam azért még a "köpős maci"-t, gunyorosan hangsúlyozva, hogy itt csak "esti mesé"-ről van szó. Persze egy kicsit védekezésből is, mert azért még tartottunk a szocialista hatalomtól, mert nem látszott még egyáltalán számunkra, hogy pár éven belül itt komoly fordulat lesz. Nem láttuk, csak utólag, a rendszerváltás után tudtuk meg, hogy a vezető réteg már ekkor kezdett elbizonytalanodni. Lazulni kezdtek a hatalom eresztékei. Mi ezekbe az eresztékekbe tettük be a lábunkat, nagyrészt öntudatlanul, egyfajta ráérzéssel. A cím is a cikizést és egyben a védekezést is szolgálta, mert Pistivel együtt, mindketten 56-os születésűek vagyunk: "SZÜLETÉSNAPI HALLUCINÁCIÓK, avagy 30 évesek vagyunk"
Grencsó István & Hartyándi Jenő: SZÜLETÉSNAPI HALLUCINÁCIÓK, avagy 30 évesek vagyunk (1986)
Ma mindez tán egy ártatlan fércműnek tűnhet (valójában technikailag az is), de fontos tudni, hogy ebben az időszakban a profik (filmesek, televíziósok) egyáltalán nem nyúlhattak szabadon ilyen kényes témákhoz, csak a nagyjátékfilmek rendezői és forgatókönyvírói, azok is csak erős áttételekkel. Lassacskán ekkor függetlenfilmesnek lenni a legszabadabb forma lett. Persze ezt csak utólag tudjuk ilyen határozottan kimondani. Ebben az időben irigykedtek is ránk a profik.
Egyik érdekes tovább élése, tovább fejlődése e kis etűdnek, amiért egyébként helyben nemhogy dicséretet nem kaptam, hanem nagyon komoly dorgálásban is részesültem a korábbi filmstúdió vezetőtől, hogy tönkre akarom tenni őket, a mozgalmat, hangsúllyal. És sajnos még igaza is volt, mert mi, akkori majdnem fiatalok már túl merésszé váltunk. Akárcsak 5-10 évvel korábban egy ilyen film komoly megtorlással járt volna, nem dorgálás. De valamilyen öntudatlan ráérzéssel épp jókor kezdtük el az ilyen és hasonló társadalmi és politikai problémákat feszegető ténykedésünket. Persze ezt csak utólag mondható ki. A dorgálónak akkor igaza volt, az előző generációnak sokkal óvatosabban kellett működnie a szocialista és 56-os előzmények okán. Sokkal kevesebbet engedhettek meg maguknak.
Még egy érzékletes példa, amelyet a videótechnika megléte tett lehetővé. "1989 - A legendás győri március 15-e" a forgatott anyag címe, amely az első győri szabad március 15-ét dokumentálja, amely az első szocializmusbani, annak végét jelző győri felvonulásként indult, de népgyűlésszerű tüntetésbe csapott át Pozsgai Imre beszédével. Érdemes összehasonlítani hangulatát egy mai március 15-i ünnepséggel. Tulajdonképpen nyersanyagban hagytam, csak minimálisan rendeztem, mert úgy gondoltam, minden kockája érdekes lehet az utókornak. Majd, aki használja, kiszedi belőle, ami érdekli. Merthogy az is erénye ezen forrongó időkről fentmaradt vizuális töredékeknek, hogy alig maradt fent mozgókép róluk. Erről a fontos eseményről konkrétan ez az egy van, amit nem is nagyon értek, mert olyan tömeg vett részt rajta. Bár a titkosszolgálatnak azért biztos van róla, de azt nem osztják meg a közzel.
Hartyándi Jenő: 1989 - A legendás március 15-e (1989)
Fontos megemlítenem, hogy nem csak a politikai témák, a szocializmus elleni, iránti érzékenységünk fokozódott, hanem társadalmi szintem (is) megjelent az a "felszabadulás" után elfojtott érzés, hogy a jelenlegi határainkon túl is élnek magyarok. Ez a fojtás olyan jól sikerült az előttünk felnővő, tehát a szüleink és nagyszüleink generációjánál, hogy erről szinte szó sem esett, ezért a mi generációnk úgy nőtt fel, hogy szinte semmit sem tudtunk erről az elfojtott nemzeti tragédiáról, hacsak nem volt valamilyen családi érintettsége valakinek. Az akkori emberek, sokan még ma is leszlovákozták, lerománozták, lejugózták a felvidék, csallóközi, erdélyi, vajdasági magyarokat. Ez teljesen megszokott volt. Az 1987-88-ban kulminálódó romániai falurombolás idején váltott a magyar politika és innentől már nem dugta a fejét a homokba, és nem akadályozta (a háttérben azért nagyon sok minden történt) meg a nagy nemzeti feleszmélést demonstráló, Erdély melletti szimpátiatüntetés civil megszervezését (1988). Amely nem kis mértékben elindítója volt rendszerváltás folyamatának. Ezekben az internet és mobilmentes időkben is valahogy eljutott hozzám vidékre e tervezett felvonulás és tüntetés híre, és természetesen ott voltam videókamerámmal. Utána nemsokkal pedig kétszer is elmentünk Erdélybe rögzíteni a Ceausescu rendszer végnapjait (akkor ez még közel sem volt tudható), amely közel sem volt annyira veszélytelen kaland, kamera és filmelkobzás, kocsi totális kirakatás, átkutatás, vallatás volt a mellékterméke. És kitiltás Romániából. Ezért óvatosságból dédapám (Csöndes Mátyás) nevét használtam a film szerzőjeként. Videókamera kiviteléről szó sem lehetett, az azonnali lebukást jelentett volna, ezért a régi Super8mm-es technikával próbálkoztunk, az kevésbé volt gyanús a határ egyébként nagyon éber őreinek. A "Megkeseredetten" című filmem a határon túli magyarokra való rácsodálkozás egyik első példája, bár személyesen előtte már jártam a Vajdaságban, amely akkor még Jugoszlávia része volt. Nem vásárolni, hanem kapcsolatot építeni zenei/jazz vonalon a vajdasági művészeti élettel. Kezdett derengeni előttem, bár egy kicsit még romantikusan, a kisebbségi probléma.
Csöndes Mátyás álnéven Hartyándi Jenő: Megkeseredetten (1988)
Na, de korábban a tovább élésről kanyarodtam el. Ezt még a nálunk is eggyel fiatalabb a korai húsz éves generáció követtel el - emlékezetem szerint - Fülöp Péter vezetésével, amibe aztán mi is beszálltunk. Péterék az 56-os filmből kifotózták Berecz, majd Grósz elvtárs kissé eltorzított fejét és gyufásskatulyára méretezték. 56 és 57 fillér felírással. Igazi kézműves és közösségi munka volt ez. Egyenként átragasztották a gyufák címkéjét, és egész csomagokat csempésztek vissza a boltokba a gyanútlan vásárlók számára. Persze más egyéb szórakozóhelyeken is hagyunk belőlük "véletlenül" az asztaloknál. Már a rendszerváltás után mesélte el egy politikában bennfentes győri újságíró, hogy persze elég hamar eljutott eme "nemes" tevékenységünk eredménye a címzettekhez. Jól működött az állambiztonság, de Grósz elvtárs, ő volt akkor a legnagyobb ember, ártatlan diákcsínynek minősítette. Végülis Péterék akkor tényleg főiskolások voltak, és hát akkor már a korábban mindenre gyorsan lecsapó hatóságok, az ország nyugati irányú jó híre és a nyugat kölcsönei miatt kezdtek egyre toleránsabbak lenni. De azért nevünk bevésték egy titkos nagykönyvbe. Nálam ez már a 70-es közepén kezdődött a jazzklub szervezésével és annak folyományaival, de ez egy másik történet. Úgyhogy az én nevem mögé egyre több felkiálltójel került a dossziémban.
Ezek természetesen a saját példáim és annak örülnék, megismételve nyitó felhívásomat, ha a kortárs kollégák, független filmesek is megosztanák velünk a maguk filmjeit és háttértörténeteit, és árnyalódnának a rendszerváltást megelőző időszak nagyon gyorsan változó hangulatait. Tulajdonképpen mindenki másképp élte át, élte meg és sikerült neki elkapni belőle izgalmas hangulatokat. Ezeket, várjuk.
Szedjétek elő a fiókok és szekrények, pincék mélyéről a múlt eme kincseit. Ha egymás mellé rakjuk őket, akkor egy sokkal teljesebb kép fog belőle összeállni!!! Segítsetek ebben!
Hartyándi Jenő
Győr, 2020. április 4.
fiatalkorom felszabadulás ünnepén, amit közben kinőttünk
Hartyándi Jenő forgatás közben
az utolsó Díjnyertes Amatőrfilmek Nemzetközi Fesztiválján (1997?)
Két görög filmes műhelyvezető is lesz idén a Passport Controll - Nyári Berek Művészeti Műhelyek és Közösségi Együttléten. Karina Logothetis filmrendező és Vasilis Zlatanos sound designer idén elnyerték a legeredetibb kisjátékfilm díját a 33. alkalommal megrendezett Mediawave Filmszemlén, a Kavics (er. Pebble) című filmmel.
Május végén (május 26-28) jön a következő idei Mediawave fokozat Pünkösdi improvizációk címmel, amely a "klasszikus" Mediawave jazz, színházi, táncos és közösségi vonalát szándékozik feleleveníteni a ravazdi Őrhegy udvarházban. A program ide kattintva érhető el.