www.mediawave.hu | www.romerhaz.eu | www.passportcontrol.eu | www.filmfundgyor.eu

 Két halasztás után a harmadik nekifutás! 

30. MEDIAWAVE 

 

  

Kiscsősz, 2020. december 9-13.

 

 A Mediawave működési költségeinek

támogatása szakmai program megvalósítását

2020. évben
a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

 

 

 Két halasztás után a harmadik nekifutás! 

30. MEDIAWAVE 

 

  

Kiscsősz, 2020. december 9-13.

 

 A Mediawave működési költségeinek

támogatása szakmai program megvalósítását

2020. évben
a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

 

 

etnik Archív
2020. szeptember KSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSzCsPSzVHKSz Aktuális program:
2020.09.26.
010203040506070809101112131415161718192021222324252627282930

KÖZVETLEN KÉRDÉS

Név:
E-mail:
Kérdés:

HÍRLEVÉL

Név:
E-mail cím:
Feliratkozom az alábbi hírlevelekre:
MEDIAWAVE
MEDIAWAVE webTV
Passport Control
Adatok módosítása, leiratkozás vagy aktiválás újraküldése:
KÉPAJÁNLÓ

MEDIAWAVE OTTHONKA - Online Különlét :: DEKAMERON TÖRTÉNETEK A MEDIAWAVE 30 ÉVÉBŐL ÉS JELENÉBŐL :: Mediawave Super8-as történelem 1. - 1998, Rába mozi

  

MEDIAWAVE SUPER 8-AS TÖRTÉNELEM

1998 HANGULATKÉPEI - RÁBA MOZI
 

Akit a ma már kicsit furcsa, szaggatottan pergő képkockát háttere is érdekel, pár megjegyzés.

 

Általánosságban

E felvételek nemrég kerültek elő Hartyándi Jenő Super8mm-es film archívumából és Vándor Csabi jóvoltából lettek kockánként beszkennelve. Nem tudjuk biztosan ki készítette, csak gyanúnk van, hogy az akkor pályakezdő Szolnoki József "Szokó", aki a kilencvenes évek közepén a Mediawave polgári szolgálatos katonája volt, és e közegben kapott rá a filmkészítésre, vagy az avantgardista Buharov testvérek, akik mögött ekkor már nagy filmes múlt állt.

 

A kilencvenes évek vége felé járunk, és ekkor már több mint tíz éve a videótechnika uralt mindent. Ez divatjamúltá tette a keskenyfilmre dolgozást a többség számára, de mint többször előfordult már, ekkor is kezdett kibontakozni egy Super8mm-es reneszánsz, nosztalgia a felhagyott technika és nyersanyag iránt. Páran ismét elkezdtek kísérletezni ezzel a nehezen kezelhető és feldolgozható, sok vesződséggel járó, ellenben nagyon más vizuális élményt adó nyersanyaggal. Ilyen volt Szokó. A Buharovok pedig eleve azóta is S8mm-re dolgoznak. Ráadásul a felvételek egy része pixillált, azaz kockázott, (Ma time lapse-nek hívják.) ami még szaggatottabbá teszi a felvételeket. Összességben az egésznek olyan archivizáló hangulata van, mindha a 70-80-as években lennénk. 

 

Mediawave Suoer8-as történelem - 1998, Rába mozi

 

A töredék helyszínéről, tartalmáról és a benne fellelhető személyekről

Nem egészen két percnyi filmkocka-sorozat, ami nem adja a teljességet, hanem inkább készítőjének aktuális hangulatát, kapcsolatrendszerét és érdeklődését mutatja, erősen töredékesen. És mégis mennyi élmény, emlék. Egy párat lerögzítek a filmkockát hátterének dúsításaként.

 

Az azért a történelmi hűség kedvéért érdemes megjegyezni, hogy a Mediawave előző évben (1997), nem kis városi hadakozás után, érte le a fesztivál felnőttkor határát, és gyakorlatilag innen indult a professzionális fesztivál időszak, amely a következő 10 győri évet jellemezte. Ekkor a filmeken túl, ahol ez pár évvel előbb történt meg, a többi művészeti ágban, elsősorban a zenében olyan szintű nemzetközi produkciók jelentek meg, amely egy hazai nagy fesztivál képét kezdték mutatni. E rövidke hangulattöredék persze ebből keveset mutat, de pár dolog a lenti részletezéssel együtt azért megvillan belőle.

 

Kezdő kocka az egykori Rába mozi és Dömötör Péter. Kezdjük a Rába mozival, amely - ugyan akkor még nem sejteni - de végnapjait éli. 1999-ben zárt be véglegesen a városi és megyei önkormányzat (egyik szoci a másk Fidesz) teljes egyetnemértése és hadakozása szomorú következményeként. És természetesen a lehető legrosszabb kompromisszum született. Az alapprobléma az volt, hogy az egész országban és a világon is kezdtek megrogyni a nagy, belvárosi, a premierfilmekre szakosodott mozik, mert Budapesten és a külföldi nagyvárosokban kezdtek gombamód szaporodni a plázamozik. Győr akkori polgármestere, erős kulturális érzékenységről téve tanubizonyságot, a megyei újság, a Kisalföld címlaplán kijelentette, hogy Győrben fog megépülni az első vidéki pláza, ezzel a városban véglegesen megoldódik a mozihelyzet, a Rába mozira nincs szükség.  Egykori vezetőként (1997-1999) élesben éltem meg a város és a megye hadakozását, hogyan marakodnak a koncon, mert az ő közös tulajdonuk volt. Fontos megjegyezni, hogy a többi nagyváros ennél sokkal megfontoltabban járt el, ők megtartották belvárosi mozijaikat, és pár év plázaválság után, lassan visszatért a közönség a belvárosi mozikba. Annyit sikerült mentenünk a kedvezőtlen győri mozihelyzeten, hogy a megyei önkormányzatot rábeszéltük, hogy legalább az artmozi tevékenységet mentsük át máshová. Szerencsénkre az akkori megyei elnök, Ivanics Ferenc nemcsak politikus volt, hanem kulturember, ami ritka kincs volt akkoriban, abszolut tudta miről szól, mit képvisel a Mediawave, és még az elnöksége előtti években, civilként is járt Sopronból a fesztiválra. Így jött létre 1999 szeptemberében, a Megyei Önkormányzat és a Mediawave együttműködéseként az első vidéki, tiszta profilú artmozi. Először egy, majd pár évre rá két teremmel. A Rómer ház és a benne induló Hrabal Artmozi közel 10 évek keresztül működött és zenei szempontból nemzetközi hírűvé vált. Az épületet a megye, a technikát és a berendezést a Mediawave hozta bele. Ennyi a nagyon rövid történet.

 

De 1998-ban ebből még nem lehetett sokat érezni, a Rába nagy és kis teremben (Európa terem) és a Lloyd moziban pörögtek a Mediawave filmek, az előcsarnokban fesztiválhangulat uralkodott. Ez vehető le hangulatképekből.

 

Na és Dömötör Péter, az operatőr, ő azóta is kollégánk, filmtáboraink tanára, hiába él Budapesten, de megjegyzendő, hogy kapcsolatunk még a hetvenes évek végére eredeteztethető, amikor a győri KTMF, a mai Széchenyi István Egyetem elődje hallgatója lett, és elkezdett járni az első győri jazzklubba.

 

A hangulatképek villódzó sorában láthatók az egykori munkatársak és jellegzetes "Mediawave arcok", de például Tímár Viktor híres gyimesi csángó prímás is, aki az első 10 év rendszeres fellépője volt, mert már a Mediawave indulta előtti évtől, a román forradalom után kezdtünk Gyimesbe népzenét és népi szokásokat gyűjteni, filmezni. Gyakorlatilag beépültünk Gyimesbe, és egyik elsőként kezdtük Magyarországra hozni ősi népi kultúrájuk különböző képviselőit. Azaz a Mediawave autentikus népi kultúrák iránti érdeklődési innen eredetezhető.

 

Pár másodperccel Viktor után felbukkan egy tibeti lány arca. Ő volt az első igazán különleges és autentikus fellépőnk. Nem turnézó, emigráns tibeti művészről volt szó. Tsoma nemhogy küldföldön, de még a klasszikus Kínában sem járt előtte. Kína a kilencvenes évek végén kezdett kicsit kinyilni, pár évvel előtte telejsen elképzelhetetlen lett volna elhozni. Mindenesetre amikor érkezése után megmutattuk neki a romos, általunk kis lépésekben használhatóvá tett zsinagógát - mi művészetek szentélyének hívtuk - és próbaképpen a színpadon kiengedte a hangját, bizony megrettentünk, hogy repedezni kezdenek a falak.

 

A nyitóképen az is jól látható, hogy a Fényírók Fesztiválja felirat alatt ott diszlik a kínai Wujiang (Vutyang) tibeti kisfiú festménye, amely aztán 10 éven keresztül színpadi hátterét adta a győri Rómer Underground pinceklubjának, majd a komáromi (Monostori erőd) Mediawave-nél is hasonló szerepet töltött be.

 

És itt fel kell lebbentenem a számtalan háttérösszefüggés egyikét, amely épp ebben az évben csúcsosodott ki. 1994 óta minden évben meghívtak bennünket a Kínai Nemzeti Filmfesztiválra, amely minden évben más nagyvárosban volt. E meghívás, már önmagában is egy történet és korszakismereti kavalkád. Megpróbálom röviden összefoglalni.

 

1991-ben, a rendszerváltáskor indultottuk a Mediawave-t, és az addigi elzártágból hírtelen megnyílt előttünk a világ. Már azon is meglepődtünk, hogy a harmadik évtől ránkömlött a világ friss filmtermése. Legalábbi mi azt gondoltuk az akkortáj nevezett 5-600 filmet látva, ami évről évre emelkedett. Ma már máshogy gondolom, mert 2018-ban több mint 4300 nevezést kaptunk. De azért 25-30 éve a világban is még másik világ volt, tehát nem érdemes számok alapján összemérni a különböző időszakokat. Elég ha azt említem, hogy a jó minőségű technika az elején még nagyon nehezen és keveseknek volt hozzáférhető, ma pedig szinte bárkinek. És akkor még nem beszéltem az internet okozta átalakulásról.

 

Visszakanyarodva Kínához, nem ők keresték velünk a kapcsolatot, hanem a negyedik év környékén nekem jutott eszembe, hogy itt van ez a távoli és nagyon nagy ország, nem igaz, hogy ott nincs filmgyártás! De Kína akkor még csak a világ felé nyitás első éveiben volt, a nyugatiaknak és nekünk sem volt gyakorlatilag semmilyen információnk, hogy valójában mi zajlik ebben a kontinensnyi, sok tíz éve zárt kultúrájú országban. Persze tudtunk Maóról és a kulturális forradalom káros dolgiról, de hogy a kilencvenes években mi van ott, arról semmit. Nagy nehezen, nemzetközi csatornákon keresztül, összekapartunk valami filmes szövetség címét. Levelet írtunk nekik és meghívtuk őket a Mediawavere. Levelet, mert ma azt már nehéz elképzelni, hogy akkor még híre sem volt az internetnek, nemzetközileg telefonálni is nagyon nehézkes volt.

 

Persze ez a próbálkozás egy totál vakrepülés volt, minimális eséllyel. Erre mondják, hogy tűt keresünk a  szénakazalban. És lám, láss csodát, találtunk. Visszajelentkezett a Kínai Filmszövetség, hogy küldenek egy 4 fős delegációt. Mi ennek nagyon megörültünk, de még nem sejtettük, hogy milyen kulturális sokkban lesz részünk a következő években. Hiszen a nyugati világról is keveset tudtunk, e zárt keletiről, pedig, mint már említettem gyakorlatilag semmit. Nagyjából olyan volt ez, mint amikor meg fog történni az első találkozás egy más, fejlettebb, földön kívüli civilizációval. Úgy bántunk egymással, mint a hímes tojással. Nagyon óvatosak voltunk és kölcsönösen sok mindent nem értettünk egymás tevékenységéből. A részleteket mellőzve, kb. három évbe, három ide-oda meghívásba került, mire kezdtünk valamit érteni és kapcsolatunk minőségét megérteni.

 

Fontos itt megemlíteni, hogy mi egy kis, közép-kelet-európai underground fesztivál voltunk, a Kínai Filmszövetség pedig egy 1,3 milliárdos szocialista ország filmes csússzervezete, ahol semmiféle nem hivatalos alkotófolyamat nem zajlódhatott akkor még filmes téren. Az egér és az elefánt esetéről volt szó. Normál esetben, időszakban, ma sem, semmilyen kapcsolat nem képzelhető el két ilyen szervezet között. De szerencsénk volt, mert Kína akkortájt kezdett a nyitás útjára lépni, persze ez egy lassú folyamat volt, de mi ennek az első fázisát kaptuk el véletlenül, azt, amikor a kinai filmes szakmai aparátus már utazhatott volna küldöldi fesztiválokra, de gyakorlatilag sehova sem hívták meg őket, mert a nyugatiak ekkor még óvatosan álltak a kommunista Kínához. Mi meg gyanútlan lelkesek és bátor tudatlanok voltunk, ellenben ők meg eszesek, és rájöttek, hogy a mi meghívásunk az egy európai utazást jelenthet a filmes aparátus embereinek, akik taktikusan mindig elhoztak magukkal egy magasrangú pártembert is. Nyilván ő intézte el az engedélyt és az utazás költségeit is. De mi gyanútlanok voltunk, csak később tisztultak ki a dolgok.

 

Rengeteg történetbe kezdhetnék bele, ahogy lassan, lépésről lépésre kezdtük megismerni egymást, és egymás kultúráját. És kerültünk olyan kapcsolatba, hogy az udvariaskodáson kívül a valóság mezejét is elértük. Az első két évben gyakorlatilag "karantén"-ban tartottak bennünket a kínai filmfesztiválokon, ahol szinte a seggünket kinyalták és mi voltunk az "európai" vendégek. Számtalan cannesi fesztiválon látható jelenetben volt részünk, mint "európai sztárok"-nak, csak kicsit nagyobban. Legyen talán elég annyi erről, hogy a pekingi olompia nyitóját az a Csang Jimo rendezte, aki egyébként elsőosztályi filmrendező, és több filmjét is vetítették a magyar mozik a 2000-es években, és zsűritagnak is meghívtuk. Persze egy idő után rájöttünk, hogy Kínában ez így szokás. Egészen más a repi és más a vendéglátás szabálya. Első kínai vendégeink nem is tudtak mit kezdeni magukkal nálunk, mert ők arra vannak szocializálva, hogy a vendéglátók minden idejüket beosztják és minden jóval ellátják őket. Amikor meglátták a nálunk lévő lazaságot és szabad mozgást, azzal nehezen tudtak mit kezdeni.

 

Első kínai útjaink alkalmából kötelzően meg kellett jelenni a pekingi magyar nagykövetségen is, mert ők sem nagyon értették, hogy mit keresünk ott, példa nélkül állóak voltunk akkortájt. Itt sikerült megismernünk Göcze Gyurit, aki kisebb rangban dolgozott a követségen. Ő kínai egyetemen tanult és azóta sem jött haza. Később elment a nagykövetségről, de továbbra is Kínában dolgott. Olyan miféle figura volt, úgyhogy hamarosan ő lett a kínai képviselőnk. Ráadásul jól is végezte a dolgát, mert elkezdte keresni a kapcsolatot a hivatalos, és ami érdekesebb volt, a nem hívatalos kínai művészvilággal. Ő találta meg Wu Jiangot, aki akkor Pekingi undergroung képzőművészvilág ismert alakja volt, akivel persze kníai útjaink alkalmából többször találkoztunk és pl. elvitt bennünket egy olyan városzéli művésztelepre, amit nehéz lenne most itt leírni, de az biztos, hogy sosem felejtem el. Nagyon hasonló volt, mint a szentendrei művészvilág, csak sokkal nagyobban, és persze máshogy.

 

Nos, itt tudok visszakanyarodni a filmünkre, ennél rövidebben nem tudtam összefoglalni, mert ekkorra érett össze Göcze Gyuri szervezőtevékenysége, mert végre érkezett egy nem hivatalos, hanem ungerground kínai művészcsapat is. 3-4 festő, köztük Wu Jiang, akik kiállítottak a Xántus Múzeumban. Wu Jinagnak az volt az első meglepetésünk, hogy meglátta tibeti kisfiús festményét a Rába mozi portálján. A Tsoma nevű tibeti énekeslányt is ő találta Tibetben, mert odajárt töltekezni. Érdekes, nálunk nem ismert tény, hogy a kínai művészek egy jelentős részében egyfajta misztikus tibetkép él. Ennek eredménye lett számunkra Tsoma.

 

Gőcze Gyuri tavaly családostul részt vett somogyfajszi nyári táborunkban és mesélte, hogy a kisfilmben, Tsoma után látható kopasz festő azóta  akkora sztár lett, hogy az USÁ-ban 1 millió dollár körül árulják a festményeit. Azzal bosszantott bennünket, hogy miért nem vettük meg akkor a festményeit, szívesen itt hagyta volna őket. Persze csórók voltunk.

 

Még egy történet Tsomáról. Amikor megérkeztek Győrbe és először Európába, még egy nappal a fesztiválkezdés előtt voltunk. Nyilván semmi sem működött még, ezért elvittem őket az utcánk végén lévő kifőzdésbe, a Pistához. Csak így hívtuk a helyet. Ez egy igazi külvárosi, szabadhegyi kocsma volt, ahol pár egyszerű ételt is lehetett kapni: halászlé, pacal, stb. Pistának mondtam, mint utcabelinek, hogy tegyen ki magáért. Ki is tett, de persze láttam a kínai vendégeken, akik eddig még sosem ettek nem kínai ételt, hogy furcsálnak több mindent. De ez így természetes, mi is így voltunk először Kínában. A halászléhoz Pista kihozott egy kis tálon szárított, egész erőspaprikát. Na erre felcsillant Tsoma szeme és kérdezte a tolmácson keresztül, hogy ehet-e belőle? Persze mondtuk, erre teljes nyugalommal azonnal bekapott 3-4-et és a szeme se rebbent. Amikor kérdeztük tőle, hogy nem erős, mondta, hogy teljesen normális és előállt azzal az ötlettel, hogy ha lehet, ő csinál nekünk tibeti levest, aminek ez a fő alapanyaga. Persze Pistánál mindent lehetett, nagy szenzáció volt a tibeti csaj a konyhában. Mondjuk, hogy a magyar ember mennyire bírja az erőset, ott akkor ez megkérdőjeleződött bennem. Én ugyan megkóstoltam és valahogy elviseltem Tsoma levesét, de pl. Wu Jiang kiköpte és kirohant a WC-be. Azóta többször jártam Szeczuán tartományban (belső-kínai alföld), ami szomszédos Tibettel, azóta nem csodálkozom Tsoma képességén.

 

A film és a kínai sztori zárásként annyi, hogy ezen év, azaz 1998 őszén indultunk meg 13-an (teljes Dresch Quartet, Kerényi Róbert, Sára Ferenc, Boka Bábor és a többiek) arra a ma már kultúrtörténetinek mondható turnéra, amelynek Kazahsztán-Dzsungária-Tibet és Kína volt az útvolana, amely az előzőekben említett kínai kapcsolatrendszer nélkül nem valósulhatott volna meg. De ez egy külön történet, egyszer majd ennek háttereit is elmesélem. Most legyen elég a turnéról készült film.

 

Hartyándi Jenő: Igricek és kekecek (1999)


Zene: Kovács Ferenc "Öcsi" - hegedű és Harmen Fraanje - zongora


Vágta: Nagy Péter

 

Hartyándi Jenő

a járvány alatt

Győr, 2020. március 27.

 

 

 

 

 

 

KERESŐ


      
KIEMELT HÍREK
TAGSÁGOK
FŐ TÁMOGATÓ

A MŰKÖDÉS TÁMOGATÓJA

A Mediawave működési költségeinek támogatása szakmai program megvalósítását 2020. évben
a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

MAGYAR FESZTIVÁL SZÖVETSÉG

A MEDIAWAVE

Kiváló Minősítésű Magyar Fesztivál

 

A MEDIAWAVE Minősített

Európai Fesztivál

PARTNER OLDALAK

 

 

 

 

SZABADOS MUSIC

DIRECTORY

 


Kártyás fizetés szolgáltatója
Elfogadott kártyák