Hiába vagyok épphogy idősebb a fesztiválnál, 2004 baromi régen volt, nem emlékszem már mindenre a Dzsungáriai utunkról. Például nem tudnám pontosan megmondani, hányan is voltunk a csapatban, tizenvalahányan.
De mély nyomot hagyott bennem, hogy a nyári Ravazdi Tábort hagytuk ott egy délutánra, hogy elautózzunk a pesti kínai negyedbe, ahol egy ruhabolti eladó lány csatlakozott hozzánk, hogy segítse a vízumkérelmünket.
Vagy hogy az első pekingi éjszakánkon, mennyire felspannolva közelítettük meg a szórakozóhelyet, ahol helyi zenészbarátaink vártak minket. És a lendületem, hogy eltűnt egy szempillantás alatt, mikor a tolmácsunk, csak úgy mellékesen megjegyezte, nekem és a csapat másik nő tagjának, hogy ’ja, veletek nem fognak szóba állni a fiúk.’ Mint kiderült, nagy város ide-oda, akkor, ott az volt a szokás, hogy a nőkkel csak azok a férfiak állhatnak szóba, akikkel együtt érkeztek. Mintha csak Harry Potter láthatatlanná tevő köpenyét hajították volna a vállamra. Baromi nyomasztó volt. Aztán többórányi szellemlét után, végre együtt átmentünk egy kiskocsmába, ahol megtörtént a nagy összeborulás, velünk is…
Már Ujgur földeket jártunk, mikor tolmácsbarátunk a családjával, barátaival karöltve elvitt minket kirándulni egy hegyre (Tiensan). Ott nagy barátságot kötöttem egy kislánnyal. Valahogy a közös nyelv hiánya nem volt akadály. Kaptam tőle egy talizmánt, amit általában a csecsemők karjára húznak, hogy elűzze a gonoszt és jó szerencsét hozzon. Otthon ezt a kulcscsomómra biggyesztettem, hogy mindig velem legyen. Aztán nagyjából egy évvel később ültem a buszon hazafelé menet, ölemben tartva a kinccsel feldíszített kulcsköteget. Mire a házunk kapujához értem, viszont az ereklyének hűlt helye volt. Visszasétáltam a megállóig, nem találtam. Biztos voltam benne, hogy a buszon eshetett le. Gondolom addig birizgáltam, míg valahogy leakadt a fémkarikáról. Közel fél évvel később, felszálltam egy másik buszra és egy ismeretlen kislány lépett oda hozzám. Közölte velem, hogy nagyon régóta várja, hogy találkozzunk, és kitárta a tenyerét, ami a talizmánomat rejtette…
Aztán kb. újabb 2 évvel később a bátyám, Kínába készült, teljesen egyedül, hogy eltöltsön egy évet, a kunmingi egyetemen, Belső-Dél-Kína fővárosában. Én pedig úgy döntöttem, hogy nekiadom a talizmánt…
De kanyarodjunk vissza az eredeti kislányhoz, akinek ezt a valószerűtlen történetet köszönhetem. A szüleit annyira lenyűgözte, hogy ennyire megértjük egymást, hogy még ott a hegyen, elkezdtek alkudozni Apukával, hogy hagyjon ott engem. Adnak értem állatot. Segítenek elintézni, hogy felvihesse a repülőre őket. Nem lesz gond. Biztos az asszony se bánja majd otthon...
Így tudtam meg, hogy 16 évesen pontosan 6 jakot érek. Ma már lehet, hogy csak hármat adnának értem.
És lehet, hogy Kacsát is megóvtuk volna egy-két ősz hajszáltól, ha megköttetik az az üzlet. Ugyanis a csapat filmes tagjainak voltak kötelező feladatai. Egy ilyen napon minket, többieket, elküldtek turistáskodni egy halott városhoz. Engem pedig Apuka Kacsára bízott. Ekkor még az ismeretségünk Kacsával felettébb új volt. Az út előtt egyszer találkoztunk, így nem tudhatta mire vállalkozik.
A halott város közvetlen közelében egy sokkal autentikusabb falura bukkantunk. Úgy döntöttünk, kezdésnek ott nézünk körbe. Én pedig nagyjából 10 percig bírtam a csoportos nézelődés okozta folytonos várakozást, lépésekben haladást, állandó vakucsattogást. Ráadásul baromi meleg volt. Az sem az én műfajom. Így gondoltam, mielőtt hőbutát kapok, lelépek. Jeleztem, hogy majd a hotelben találkozunk és elmentem az ellenkező irányba. Hihetetlen jó napom volt. Mikor már pont kezdtem elfáradni a mászkálásban, egy szőlő szüretről hazafelé tartó család felinvitált a szekerére, hazavittek magukhoz és jól megitattak, megetettek. Aztán belebotlottam egy csapat nőbe, akik az út szélén nemezeltek. Ellestem pár trükköt tőlük. Majd megláttam, hogy már milyen késő van, este pedig fellépés volt, így visszaindultam a hotelbe. Egy riskát hajtó srác végül ingyen elvitt a bejáratig. Épp munkába ment, útba esett neki a dolog, így nem volt hajlandó pénzt elfogadni. Még épp időbe értem vissza ahhoz, hogy végre egyedül, sürgető hálótársak nélkül, vegyek egy nagy fürdőt, és eldőljek kicsit olvasni. Épp kezdtem elszenderedni a könyv felett, mikor kivágódott az ajtó, és a Kacsa lecseszett… Halálra aggódták magukat, hogy elvesztem. Éhesek, szomjasak, koszosak és fáradtak voltak, de menni kellett fellépni…
Persze a fura kaják előtti pálinka koccintások; a minket folytonosan követő és megfigyelő ’észrevétlenségig’ beépített férfiak, a 90-es évekből jól ismeretes bőr autóstáskáikkal a hónuk alatt; az utcai zenéléseinket szétoszlató különböző hatóságok; a földbe vájt 1 méter széles lyukak, mint wc-k; a balhé, amit rendeztünk, egy hotelben, mivel átkutatták a cuccaink, mind-mind megmaradtak.
Május végén (május 26-28) jön a következő idei Mediawave fokozat Pünkösdi improvizációk címmel, amely a "klasszikus" Mediawave jazz, színházi, táncos és közösségi vonalát szándékozik feleleveníteni a ravazdi Őrhegy udvarházban. A program ide kattintva érhető el.
|
|
|
.jpg)
.jpg)
