BODI JUDIT

termelő, sajtkészítő

(Erdélyi Sajtkészítők Egyesülete)

írása:

❤ Napi pozitív, karantén idején! ❤
 

"Ma kukoricát vetettünk, hagyományos saját vetőmagból, nem gén ízéltet, amiből csodás csalamádé lesz a jószágoknak. Közben jöttek a gondolatok, volt lehetőség, embert nem láttunk, csak őzeket. Amikor Pestről leköltöztem, és 10 hektár évek óta nem használt legelő lett a mienk, ami nem volt túlságosan dúsnak nevezhető, baromi okosnak érezve magam, na majd én veszek legelőnek való magot és lesz itt fű kérem. Egy idős gazda nézte mit teszek, majd a bajsza alatt megkérdezte van e gyerekem. Mondtam van, persze. Erre ő, és ki neveli? Ki hát én. Na látja, így van evvel a föld is, a saját gyerekét neveli. Ganét neki kedves táplálja azt a földet. Majd vissza nő az a fű, amit ez a föld terem. Persze nem igazán érdekelt az öreg véleménye. Szépen kikeltek a magok, lett pipacs, szarkaláb, margaréta, majd elájultam, milyen szép. Nekem. A jószágoknak nem annyira, értéktelen gaz volt. Kaszálás után mikor újra fakadt a fü, kihajtottuk a jó szágokat,akik tették a dolgukat, legeltek és trágyáztak. Eltelt pár év, eltűntek a szép virágok új füvek nőttek, értékes sziki fű, illatos kék fű, habzsolták az állatok. Hogy mindezt miért írom pont most, én aki a sajtokon kívül nem igazán szoktam posztolni? Nem akarok a vírusrol írni, megteszik elegen. De azt érzem, a nagy bajban valami változik. Napok alatt nőtt a termelők becsülete. A piacok bezártak, hát mi termelők, ha kellett házhoz vittük, keritésre akasztottunk, találkozási pontokra szállítottunk, ahol mindenki vigyázott a másikra, betartva a távolság tartást, megoldottuk, hogy nem pénzezünk, de eljuttattuk az élelmiszert. Lehet azt mondani, persze, mert el akarjuk adni. Álszent dolog lenne azt mondani, hogy ez nem játszott szerepet, hiszen megtermeltük, itt nincs home office, a jószágok esznek, tejet adnak, az elültetett zöldségek megteremtek, mit sem tudva a covidról. De sokkal több ez pénz keresetnél. Vittük kórházba mentősöknek, kinek mire volt lehetősége.Adtuk ajándékba ahol nem tellett rá. És egyszer csak azt éreztük, különös tiszteletet kapunk. Amilyet eddig soha. Hazai termék, legyen az sonka, méz, uborka új hagyma bármi. Mert biztonságos. Mert a termelő adja hozzá az arcát a nevét, mert ott van személyesen. Maszkban, kesztyűben fertőtlenítő kendőt adva a vevőknek. Cikkek jelentek meg de jó hogy vagyunk. És talán ez a baj jó volt valamire. Kell e nekünk februárban érlelés gyorsítóval, tartósítóval kezelt dinnye? Nem lesz jó a hazai, mikor megterem? Kell e a fekálián nevelt hal, nem lesz jó, a hazai vizekből? Kell a műanyag méz, nem lesz jó a hazai méhecskék, méhészek munkája által termett? Egyáltalán legyen zöldség, gyümölcs, tej, sajt, hús, feldolgozva is, lekvár szörp, nem lesz jobb a termelőtől aki szívvel lélekkel 365 napon keresztül dolgozik érte? Akik felelősséget érzünk azért, hogy mit teszünk a családi asztalokra, a gyerekek szájába. Látom sokan kovászt nevelgetnek, gyönyörű kenyeret kalácsot sütnek otthon. Tudom, karantén idején megy de munka mellett nem igazán. De vannak pékek, akik megsütik nekünk. Visszacsatolva az indító gondolathoz. Mi, akár a fű, nem ennek a földnek a gyerekei vagyunk? Nem az a jó, ha nem mérgezzük magunkat és élünk a magyar föld kincseivel? Egészségesebben? Mi termelők ezen vagyunk,szerencsére egyre többen. Éljetek vele... Köszönöm, hogy el olvastátok!"