Kedves és Tisztelt Sorstársak! Közösségünk tagjai!
A 30. évfordulójára készülő Tartóshullám / Mediawave Együttlét mindenki által közismert ok miatt 2020-ban nem tudott megvalósulni. Először "klasszikus" április végi időpontunknak futottunk neki, pontosabban reménykedtünk, hogy hagyományos virágzásünnepünkre csak eltakarodik a vírus. De hát nem, akkor azért még sokak reménykedtek, hogy ha most nem, majd hamarosan. Az első pótlást szeptember 17-19. (Kiscsősz) és szeptember 25-26-ra terveztük Mindszentkállára. Az sem, ugyan a szabályok miatt mehetett volna, de egyik kistelepülés polgármestere elbizonytalanodott és húzta magával a másikat. Ezért a második, már elkeseredett pótlást az év legvégére, decemberre terveztük, már csak Kiscsőszre, bizonyítandó, hogy a magyar a jég hátán is megél. Biztos érdekes lett volna fagyban virágzást ünnepelni, vagy disznót ölni, de ezt már sosem tudjuk meg, mert ezt meg elmosta a második hullám. Ezután már sokkal óvatosabbak lettünk, ezért ismét idén április végére terveztünk, amiről tudjuk, hogy a beinduló harmadik hullám csak nem futott ki idáig.
Közben azért teljesen nem hagytuk cserben a Mediawave filmkedvelők táborát, elsőként „Mediawave Otthonka – Online Különlét” elnevezéssel adtunk egy bőséges filmválogatást az elmúlt 30 év legjobb filmjeiből (Best of Mediawave filmek) az interneten. Majd, amikor harmadik, decemberre tervezett időpontunkat is meghiúsította az újabb járványhullám „Mediawave Otthonka 2” néven egy még bőségesebb filmválogatást kínáltunk nézőinknek a december 13 - március 15. időszakban. 2021. április 27-től pedig elindíttottuk VII. "ÚTON" Nemzetközi Online Filmfesztiválunkat. (A linkekre kattintva mindegyik utólagosan is megtekinthető!)
Eddig a szomorú, mentési kísérletekkel és tanulságokkal teljes (online)múlt. Gondoltuk mindezt május 18-ig és izgalommal terveztük a pünkösdi ravazdi kezdést. De a szabályozás lassú változása ezt sem tette lehetővé, egy hónappal eltoltuk a ravazdi helyszín dátumát. Ugyanakkor közben kiderölt, hogy a már látható szabályok nem teszik lehetővé a Kiscsőszre tervezett programot. Azt kénytelen voltunk Somogyfajszra átrakni.
Ugyanakkor mai szervezői gondolataink a közeljövőre nézve mégsem az online formát részesítik előnyben. 30 éves vidéki fesztiválként/közösségi együttlétként egyrészt jól ismerjük a vidéki Magyarország rezdüléseit, lehetőségeit, másrészt az vízionáljuk, hogy az idén, de valószínű akár több éven keresztül is törvényi létszámkorlátja lesz a zárt terekben való tömeges tartózkodásnak. Ezt tovább fogja rontani, hogy sokan a túl közeli járványhelyzet miatt nem is szívesen mennek tömeges helyekre, tehát vélhetően belép egy önkorlátozó faktor is.
Ezek a gondolatok vittek bennünket azon irányba, hogy a 30 éves hagyományainkkal gyökeresen ellenkezően ne egy rövid periódusban és egy-két helyszínen folytassuk a közösségalakító tevékenységünket, hanem horizontálisan, térben és időben is jelentősen széthúzva, kevésbé veszélyes, kisközösségi formában valósítsuk meg azt. És minden helyszínen erősen építünk a helyi értékek felszínre hozására, a helyi kezdeményezések támogatására, a kisközösségi élet megfrissítésére, öntudatosodásának segítésére.
Kívülröl jövő közösségi alapú kezdeményezéseket, ötleteket, programokat, akciókat az utolsó pillanatig szívesen veszünk bármelyik helyszínünkre. Ha az ötletet megvalósíthatónak és hozzánk illőnek találjuk, külön tárgyalást képez annak anyagi hátterének megteremtése.
Tervezett megvalósítási időszakunk május végétől október elejéig tart, nagyjából Felső-Dunántúl-i területi lefedettséggel, amelynek észak-déli határa a Csallóköz és Somogy/Vas megye. Azt a stratégiát választottuk, hogy a 30. jubileumi együttlétet 6 helyszínen május 23. és augusztus 7. között rendezzük meg, és ezután augusztus 16-tól október 2-ig további négy településen megtartjuk a 31. Együttlétet. A 30. Együttlét inkább az évfordulóra koncentrál a programösszeállítás során, a 31. alkalommal pedig az új irányvonal mentén haladva erősítenénk meg a koncepciónkat.
Aki a lenti új "játékszabályok" elolvasása után is érdeklődéssel fordul felénk és kellően felkészül a közösségiben való működésre, azt örömmel látjuk magunk közt.
Üdvözlet
Vajda Violetta és Hartyándi Jenő
fesztiváligazgató művészeti vezető
e-mail: vajdavioletta@gmail.com
|