Tavaly csírázott ki, majd szökkent szárba a magyar jazz avatgarde legfiatalabb generációja Grencsó István keze alatt. A történet onnan indult - nem kis meglepetésre -, hogy Grencsó Pistit, együttlétünk avantgarde jazz oszlopát, meghívták a jazztanszakra szabad zenei kurzust tartani!!! Ehhez hasonló nem történt az elmúlt 30-40 év során. Az még meglepőbb, hogy a kurzus hatása nem múlt el, hanem egy 25-30 fős fiatal muzsikus kör - különböző alkalmakkor - azóta is összejár és alakulgat egy Szabados György szellemét visszaidéző Adyton Zenei Műhely.  És egyre több eredményt tesz le az asztalra. Mi tavaly a Mediawave alatt, majd az Ördögkatlanban is "adtuk alájuk a lovat", most ismét lökjük tovább a szekeret. És már - ugyan még bátortalalnul - de megjelennek a fiatal kis formációk is (Choose Cheese, i m p o r t). Figyeljünk rájuk.

Ahhoz, hogy miért érdekes ezen avantgarde új hullám, kell némi zenetörténelmi visszatekintés. Amikor a nyolcvanas évek elején elkezdtünk Pistivel együttműködni, majd barátok lettünk, meglehetősen egyértelmű tény volt, hogy Budapest, többségében amerikai mintákat utánzó jazzistái nem hogy nem fogadták be a vidékről jövő új szelek hozóit (Grencsó Masina formációja Szombathely-Kőszeg illetőségű volt), hanem köpködték és kiközösítették az egyre erősödő és Szabados György szárnyai alatt összefogó magyar improvizatív zenei tömörülést. (Hányszor hallottam saját fülemmel a kor meghatározó, mára jórészt letűnt jazzereitől, hogy ezek semmit sem tudnak, össze-vissza zenélnek, ez ne is jazz, röpködtek a pejoratív jelzők. Azt meg már nem is szeretném kibontani /máshol össze van foglalva/, hogy a szocialista rendszerrel lepaktált hangadói, pártvonalon is konkrét megszorító lépéseket foganatosítottak a közben népies szállal is bővülő avantgardisták ellen.) Emiatt a magyar jazz a nyolcvanas évek közepére két egymással semmilyen szinten nem kommunikáló táborra bomlott. (Gondoljunk itt a magyar nóta, magyar népzene némileg sántító analógiára.) Az avantgardisták szellemi ellenállásba vonultak, szamizdatok lettek, miközben közönségük egyre gyarapodott. És e helyzet kb. két évtizedig nem is nagyon oldódott. Aztán a sokáig meglehetősen belterjes, a nemzetközi fejlődéstől erősen elmaradott magyar jazznek is fejlődtek progresszív vonalai, de a magyar improvizatív zenei vonallal, amely paradox módon, külföldön a magyar jazz elnevezést képviseli (itthon ugye nem!), a mai napig is csak nagyon vékony sávon volt/van érintkezése. Na, ezért meglepetés számomra Grencsó jazztanszakos oktatói felkérése, és még nagyobb meglepetés az, hogy meglehetősen szép számmal jelentkeztek erre fiatal muzsikusok. Amikor Pisti elmesélte a jazztanszakos felkérést, rögvest bedobtam neki, hogy figyi, oly sok zenei műhelyt csináltunk már együtt, nálunk, miért nem próbálkozunk meg eme új generációval. És az új meglepetés, hogy egy nap alatt 10 jelentkező lett rá, majd két napon belül még kettő.  2016-ra pár nap alatt 15-en gyűltek össze!