Akkoriban vicces gyereket voltunk és annyit zaklatott Merza Gábor a Gazdagréti Közösségi Ház akkori igazgatója, filmes kolléga, hogy állítsak már én is ki valamit náluk, hogy gondoltam megtréfálom őket. Mert ugyan sok filmet készítettem már életemben, de sem a fotóban, sem a képzőművészet semmilyen alműfajában nem voltak alkotói és kiállítási ambícióim. Eszembe jutott, hogy 20 éves civil, tervezői foglalkozásom során bizony rengeteg műszaki rajzot készítettem, ami nagyon jól ment nekem és szerettem is csinálni. Egyfajta kézműves munka volt ez, de hát a laikusok számára - gondoltam - bírhat egyfajta művészetszerűség képzetével. Hiszen ők nem értik az általam készített egzotikus és értelmezhetetlen rajzokat. De, hogy csavarjak egyet a dolgon, az akkor 8-10 év körüli, alkotói periódusuk egyik csúcsán járó gyermekeim kezére adtam rajzaimat, hogy ők is tegyék hozzá a magukét. Ezt meg is tették tisztességgel, megjegyzésekkel is illusztrálva - pl. apa hüje, stb. - a megszülető közös művet. Innen ered a family art, új művészeti stílust jelző kifejezés. A kiállításmegnyitót elvállalta Bakács Tibor Settenkedő - akkortájt én Hartyándi Szalonnás Fluxus Jenőként (is) futottam -, de a művek ismeretének hiányában írta meg nyitóbeszédét. A helyszínen sem tudta megnézni őket, mert csak beszéde után téptük le róluk a rejtő csomagolópapírt. A siker nem maradt el... kijött  MTV és valami körzeti adás is. Hiába akkor fontos ember voltam. (Hartyándi Jenő)